Két napra visszatérnek a rómaiak Gorsiumba

Forrás: turizmus.com

 2017. április 12. 15:18

Flora istennő tavaszünnepét élhetjük újra egy kétnapos időutazáson Gorsiumban április 29-én és 30-án. A rendezvény a császár fogadásával veszi kezdetét, és korhű felvonulással, majd gladiátorjátékkal folytatódik.

Commodus császár és Helvius Pertinax császár meggyilkolása után a pannóniai légiók Septimius Severust, Felső-Pannónia helytartóját kiáltották ki imperátornak, és elkísérték Rómába, hogy átvegye a hatalmat. Ez a segítség az uralkodót és családját több évtizeden át ehhez a provinciához fűzte: számtalan formában fejezte ki háláját Pannónia iránt. 202-ben, amikor keleti hadjáratáról visszatért Rómába, hogy megünnepelje uralkodásának tízéves évfordulóját, akkor sem egyenesen a fővárosba ment, hanem feljött Pannóniába, így az első fogadása Gorsiumban történt – ezt a császári látogatást elevenítik fel a Floralián.

A Székesfehérvári Turisztikai Kft. weboldala szerint különleges előadást láthatunk mindkét napon az ókori színháztérben Békétlenek címmel. Az alvilági komédia Arisztophanész A békák című darabja nyomán, Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa rendezésében ígér felhőtlen szórakozást.


A római kori kultúrát, szokásokat hagyományőrző csapatok ismertetik meg a látogatókkal. Segítségükkel betekintést nyernek az ókori kultúrába, megismerik a viseletüket, szokásaikat fegyverbemutatókon és animátorokkal irányított interaktív foglalkozásokon.

A múzeumpedagógusok izgalmas ókori játékokkal várják a gyermekeket: többek között a malom, a deltajáték, a célba dobás, a karikázás, a csiga- és kockajáték is kipróbálható a két nap során. Aki pedig szeretne rómaivá válni, lehetősége nyílik beöltözni egy fotó erejéig a fotósaroknál.

A vásározók egész nap kínálják szebbnél szebb ókori kézműves portékáikat, méztermékeiket és színpompás virágaikat, de a látogatók elleshetik – sőt, ki is próbálhatják – az ókori kézművesség fortélyait. Akik pedig megéheznek a forgatagban, Apicius korabeli receptjei alapján készült ételekből összeállított kóstolón vehetnek részt.

Kapcsolódó cikkek

Gasztrotavasz Egerben

2017. március 27.