Kétnapos fesztivált rendeznek a 3-as metró állomásain

Forrás: turizmus.com

 2023. június 14. 12:28

Öt év felújítás után immár újra a teljes vonalon közlekedik az M3-as metró. Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából, a Budapest Brand és a BKV szervezésében egy különleges, föld alatti fesztivál tesz pontot a felújítás végére június 15-én és 16-án.

Az idén 150. születésnapját ünneplő főváros méltó módon zárja le ezt az átszállásokkal, pótlóbuszokkal, mozgólépcsőzéssel és várakozással túlterhelt öt évet: kétnapos rendezvényt szervez június közepén a metró felújított állomásain - adta hírül a Budapest Brand Zrt.

Zenei fronton többek között a NEO zenekar, a Jazzbois, a Soharóza imprókórus és a Galactic Jackson várja fellépésekkel az utasokat. A színházrajongó városlakók semmiképpen se hagyják ki a Baltazár Színház produkcióját és a Momentán Társulat improvizatív előadását, a mindig késésben lévők pedig nyerhetnek majd néhány percet, ha a Kálvin téren lépcsőzés helyett a gyorscsúszdát választják.

“Menni jöttél, de maradni fogsz!” hirdeti a kihagyhatatlan programokat és élményeket a Metrófesztivál városszerte, hiszen a felújított M3-as metró vonalán a városlakók idén júniusban a Nagyvárad tér, a Corvin-negyed, a Kálvin tér, a Deák Ferenc tér, az Arany János utca, a Nyugati pályaudvar és a Lehel tér megújult megállóiban számíthatnak szokatlan élményekre.

A Metrófesztivál teaser videóiban főszereplőként Balla Eszter, Szabó Győző és a NEO zenekar vett részt.

A teljes program:

Nagyvárad tér - Zeneállomás

Június 15.: 7:00 - 10:00 Jó reggelt Budapest! - Lelle 16:00 - 17:30 Jazzbois 19:00 - 20:30 NEO - KONT20LL

Június 16.: 8:00 - 11:00 Jó reggelt Budapest! - Quixotic 17:00 - 18:30 Galactic Jackson 20:00 - 21:30 Stinky Bugs

Kálvin tér - Játszótér az aluljáróban

Június 15-én és 16-án, 7:00 és 20:00 között játszótér vár mindenkit a Kálvin téri aluljáróban: csúszda, twister, mászófal, ugróiskola és egy labdamedence.

Nyugati pályaudvar - Performanszállomás

Június 15.: 17:00 - 18:00 Budapest Ballet Grand Prix - balett- és moderntánc 19:30 - 20:30 Soharóza

Június 16.: 15:00 - 16:00 Barabás Lőrinc - trombita szóló 17:00 - 18:00 Budapest Ballet Grand Prix - balett- és moderntánc 19:30 - 20:30 Soharóza

Corvin-negyed- Standup-állomás

Június 15.: 10:00 - 11:30 Stand-up Budapest! 18:00 - 19:30 Stand-up Budapest!

Június 16.: 10:00 - 11:30 Stand-up Budapest! 16:00 - 17:30 Stand-up Budapest!

Deák Ferenc tér - Fesztiválközpont

A Deák téri fesztiválközpontban június 15-én és 16-án, 7:00 és 18:00 között a RadioCafé élő rádióműsora, a Nemadomfel alapítvány kávézója és gasztropont vár mindenkit.

Arany János utca - Színházállomás

Június 15.: 7:30 - 8:30 Momentán Társulat

Június 16.: 8:30 - 9:30 Momentán Társulat 12:00 - 13:00 Baltazár Színház

Lehel tér - Nosztalgiaállomás

Június 15.: 7:00-19:30 Metrótörténeti kiállítás A Magyar Bárzongoristák Egyesületének zenészei: 16:00 - 17:00 Nyári Gyula 17:00 - 18:00 Cséki Kálmán 18:00 - 19:00 Villás György 19:00 - 20:00 Rigó Ferenc

Június 16.: 7:00-19:30 Metrótörténeti kiállítás A Magyar Bárzongoristák Egyesületének zenészei: 7:00 - 8:00 Oláh Zoltán 8:00 - 9:00 Pikács István 9:00 - 10:00 Lakatos László 10:00 - 11:00 Nyári Gyula