Kétszer annyi német foglalást hozott a nyári forgalomélénkítő kampány

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 2015. szeptember 04. 16:11

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete és a Balatoni RMI júniusban Németország-szerte különféle utazási csatornákon tett közzé balatoni ajánlatokat. A partnerek mindegyike jelentős forgalomnövekedésről számolt be a kampányidőszakokban, több esetben duplájára nőtt a foglalások száma.

A kampány első lépéseként májusban Németország legnagyobb nyaralóházakat forgalmazó cége, a Novasol csábított a több mint 81 ezer címre kiküldött Balaton hírlevelével a magyar tengerhez. Júniusban több kampány is zajlott: az FTI-vel közös akció a szakmát, illetve az utazási irodákban és környékén megforduló publikumot egyaránt célozta.

A Balaton három utazási iroda-csoport  – a Flugbörse, a Sonnenklar és a 5 vor Fly –  irodán belüli képernyőin volt jelen spotokkal 4 héten keresztül, naponta 50 alkalommal. Június 15-én egy Balaton Newslettert is kiküldtek 75 ezer FTI-vevő számára. A partner beszámolója alapján a kampány ideje alatt a foglalások az előző év azonos időszakához képest 102 százalékkal növekedtek.

Egy másik nagy német cég, a DERTOUR is reklámozta Közép-Európa legnagyobb tavát. A népszerű utazásszervező honlapján balatoni szállodákhoz vezette az érdeklődőket, biztosítva a gyors foglalási lehetőséget. Az akciót hírlevéllel is támogatták. A cégcsoport egy másik tagja, az ADAC Reisen hirdette a Balatont hírlevelében. A kampány következtében az előző év azonos időszakához képest 36 százalékkal több vendég foglalt hazánkba a DERTOUR-nál, ami 21 százalékos forgalomnövekedést eredményezett.

Németország egyik legismertebb és legelismertebb utazási oldalával, a weg.de-vel közös Balaton kampánysorán a nyitóoldalról több módon irányították egy Balaton microsite-ra, amely a régió sokoldalú bemutatása mellett foglalható ajánlatokat is tartalmazott. Az együttműködés ezúttal is eredményesnek bizonyult, mivel a kampány időtartama alatt a Balaton foglalások száma megduplázódott.

A magyar tengert júniusban és júliusban a nemrégiben megkezdődött együttműködés keretében a másfél millió tagot számláló Bajor Labdarúgó Szövetség is hirdette. A nyári kampány során a Balaton nemcsak a szövetség hírlevelében, hanem annak – havonta 500 ezer látogatót és évente 160 millió oldallehívást számláló – honlapján is szerepelt. A megjelenések nyomán a 3 hét alatt 2206 fő klikkelt a magyar ajánlatokra.