Kezdődik a Gallery Weekend Budapest

Forrás: MTI

 2021. június 18. 10:16

"A kortárs művészet engem fejez ki" mottóval indul pénteken a Gallery Weekend Budapest, amelyen tizennégy fővárosi kortárs galéria kiállításai, rendhagyó galériatúrák és tárlatvezetések várják a látogatókat vasárnapig.

Az elmúlt időszakban kevés alkalom adódott arra, hogy kortárs művekkel találkozzunk, ezért az esemény alapvető célja a nyitás, amelyen az alkotók, a közönség, a kurátorok és a galeristák hosszú szünet után ismét találkozhatnak egymással - mondta el Pilinger Erzsébet, a Kortárs Galériák Egyesületének elnöke, a Knoll Galéria vezetője a fesztivált megnyitó sajtótájékoztatón csütörtökön.

Az esemény mottója nem csupán azt jelzi, hogy a művészet az egyik legmeghatározóbb önkifejezési forma, hanem egyben arra is rámutat, hogy itt és most még nagyobb szükségünk van arra, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amivel azonosulni tudunk.
A Kortárs Galériák Egyesülete hetedik alkalommal rendezi meg az eseményt, amelyen az acb Galéria, a Deák Erika Galéria, az Einspach Fine Art & Photography, a Glassyard Galéria, az Inda Galéria, a Kálmán Makláry Fine Arts, a Kisterem Galéria, a Knoll Budapest Galéria, a MissionArt Galéria, a Molnár Ani Galéria, a MyMuseum, a TOBE Galéria, a Várfok Galéria és a Viltin Galéria ezúttal is ingyenesen látogatható kiállításokkal várja a látogatókat.

galleryweekend

Az eseményen 14 fővárosi kortárs galéria vesz részt

Fotó: Gallery Weekend Budapest

A résztvevő galériák ezenfelül napi két alkalommal öt különböző galériatúrával készülnek.

galleryweekend

A Gallery Weekenden kiscsoportos galériatúrát is tartanak naponta kétszer, 5 útvonalon.

Fotó: Gallery Weekend Budapest

A túrák előzetes bejelentkezés után mindhárom nap 12.00, illetve 16.00 órakor indulnak. Az eseménysorozat részletes programja a Gallery Weekend hivatalos honlapján olvasható.