Kezdődik a mosonmagyaróvári vár turisztikai fejlesztése

Forrás: turizmus.com

 2018. november 15. 16:47

A napokban került sor a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében a mosonmagyaróvári vár turisztikai célú fejlesztésének alapkőletételére.

A rendezvényen Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár bemutatta a Nemzeti Kastélyprogramot és Nemzeti Várprogramot. Ezt követően Virág Zsolt miniszteri biztos ismertette a Nemzeti Várprogram keretében megvalósuló, a mosonmagyaróvári várat érintő fejlesztéseket.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg, nemcsak régi szépségüket nyerve vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodva, hogy – adottságaikhoz igazodó módon – megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek. A mosonmagyaróvári vár is ennek a nagyszabású programnak a keretében születik újjá.

A vár Magyarország egyetlen olyan várépülete, amelyben felsőoktatási tevékenység is folyik, egyike azon kevés váraknak hazánkban, amely napjainkban is közel eredeti kiterjedésében áll, így Mosonmagyaróvár egyik legjobban beazonosítható szimbólumává vált.

A megújulás előtt álló mosonmagyaróvári vár

Fotó: nkvp.hu

Az épület 1,3 milliárd forint európai uniós forrásból újul meg. A fejlesztés fő célja a vár turisztikai hasznosítása, valamint a meglévő gyűjtemény és ismeretanyag innovatív, interaktív elemekkel és eszközökkel való kiegészítése, így az minden korosztály számára élmény lesz.

A fejlesztés során megtörténik a várudvar felújítása, többek között ez a terület ad majd otthont különböző kulturális rendezvényeknek és koncerteknek. Emellett a vár környezete, parkja is kiváló adottságokkal rendelkezik, így a rendezvények egy köre a várterület nagyobb részére is kiterjed majd.

A vár belső udvarából nyíló terek alapvetően kiállítási funkcióknak adnak otthont. Ezen terek felújítása képezi a vár megújulásának jelen, első szakaszát. A délkeleti szárny a látogatás kezdetének helyszíne, az északkeleti szárnyban az intézmény története kerül bemutatásra, az északnyugati egység az ismeretterjesztés területe (múzeumpedagógia, élelmiszeripar, mezőgazdaságtörténet), míg a délnyugati szárny az időszaki kiállítások, eseti rendezvények tereit biztosítja.

Tervezett infrastrukturális fejlesztések:

• a földszinti területek funkcionális átalakítása, illetve a homlokzatok részbeni felújítása.

• a látogatóforgalmi zónák és az egyetem emeleti terei megközelítésének elválasztása.

• az egykori „Nádori kisterem” helyreállítása, a helyiség eredeti térszerkezetének visszaállítása.

• a „Nádori nagyterem” teljes helyreállítása, kiállítótér létrehozása. • Jegypénztár, Várprogram-infópont kialakítása.

• ajándékbolt létesítése.

• múzeumpedagógiai foglalkoztató tér kialakítása.

• a várudvar felújítása.

Három kiállítási tartalom várja majd a látogatókat, amelyek kialakítása során a hely atmoszférája és unikális jellege kerül előtérbe.  A vártörténeti kiállítás fókuszában az épület történelmi múltjának megismertetése mellett a középkori paraszti és katonai, váruradalmi élet bemutatása áll. Az interpretáció eszközei jellemzően érintőképernyők, kipróbálható, megfogható tárgyak lesznek. Az intézménytörténeti kiállítás az intézmény múltjának ismertetése mellett főként a legérdekesebb diákok, tanárok bemutatására fókuszál.  Ezek mellett lesz egy élelmiszeripari és mezőgazdaság-történeti tematikájú kiállítás is.

Kapcsolódó cikkek