Életünk és a panel – kiállítás a Modemben
Süli-Zakar Szabolcs kurátor szerint a legfőbb kérdéskör, hogy az egykori keleti blokk városképi arculatát mai napig jelentősen meghatározó lakótelepi társasházak milyen hatással vannak társadalmunkra, közösségünkre, sőt akár érzékszerveinkre és gondolkodásmódunkra is.
Milyen a panel színe, szaga, tapintása, megköveteli-e a sajátos viselkedési és mozgáskultúrát? – teszik fel a művészek a kérdést. Létezik-e lakótelepi vagy ha úgy tetszik, panel identitás, létezik-e olyan fogalom, hogy panelség?
![]() |
Létezik-e olyan fogalom, hogy panelség? |
Fotó: Modem |
A kiállítás feltárja a lakótelepek, elsősorban a paneles építkezés sajátosságait, és foglalkozik azzal is, hogy az egykori keleti tömb országainak házai mely elemeikben hasonlítanak, és mely elemeikben különböznek Nyugat-Európa bérházaitól.
Interjúkon, szociológiai kutatásokon és kortárs alkotásokon keresztül illusztrálják, hogy milyen az élet a panelben, kialakultak-e sajátos viselkedési és mozgásformák.A kiállítás előkészületeként felkérték a debreceni panellakásokban élőket, küldjék be emlékeiket, tárgyaikat, fotóikat a tárlatra.
A nagyszabású kiállítás azt is jól prezentálja, hogy maga a lakótelep hogyan jelenik meg különféle művészeti alkotásokban. Mert a panellakás nem csak életterünkké, de motívummá is vált, nem csak a köztéri alkotásokban.
A nemzetközi művészgárda – köztük magyar, lengyel és német alkotók, képzőművészek, grafikusok, fotósok, építészek – izgalmas tükröt tartanak elénk a panelek világáról.
A kiállításon felépítettek életnagyságban egy hajdani, tipikus panellakást is.
A megnyitón slampoetry bajnokság, panelsör kínálása, tárlatvezetés, kerekasztal–beszélgetés és koncert is szórakoztatta az érdeklődőket.
A tárlat november 17-ig látogatható a debreceni Modemben.