Kiállítás az információról és a globális megfigyelésről

Forrás: turizmus.com

 2018. november 15. 11:03

A debreceni MODEM-ben november 24-től látható a „Global control and censorship” című kiállítás. Az Európa több városát megjárt tárlat a megfigyelésről, az ebből fakadó félelmekről és annak hatásairól, valamint az információról mint a legnagyobb hatalomról szól.

A tudás hatalom. A legnagyobb hatalom viszont azé, aki az információáramlás fölött rendelkezik. Az élet valamennyi területének digitalizálása és hálózatba kapcsolódásuk az infószférában világszerte összekötötte egymással az embereket.

Milliárd szám generáljuk nap mint nap a legkülönfélébb tartalmakat és adatokat, melyek pillanatok alatt járják körül a Földet. Ezeket az adatokat az állami és magánszolgáltatók már keletkezésük közben lehalásszák – még mielőtt odaérnének a fogadóhoz –, hogy aztán saját céljaikra használják fel.

Globális gazdasági vállalatok tömeges adatszerzés és célzott marketingstratégiák útján húznak hasznot felhasználóik egyéni és társadalmi függőségeiből. Az állami szolgálatok pedig a nemzetbiztonság csalóka érvével munkálkodnak leplezetlenül azon, hogy az adatgyűjtést egyre jobban kiterjesszék, és módszereiket tovább tökéletesítsék.

Hasan Elahi: Stelae (2015) című alkotása a 21. századi „sztéléket” mutatja be

Fotó: Modem / Anatole Serexhe

Csakugyan ott tartanánk, hogy a megfigyelés és cenzúra nagyhatalmú intézményeinek való kiszolgáltatottság már conditio humanává, kultúránk alapvető feltételévé vált? A mindent behálózó megfigyelés a gyanakvás egyre erősödő kultúrája belenyugvást, öncenzúrát, vagy akár cinkos alkalmazkodást is kitermelhet.

A debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban 2018. november 25. és 2019. január 20. között látható kiállítás mintegy 30 kortárs művész gondolatébresztő munkáit – köztük a magyar Mátrai Erikét – vonultatja fel a világ minden tájáról.

 

Kapcsolódó cikkek

Születésnapot ünnepel a MODEM

2017. szeptember 21.