Kiemelkedő évet zárt a zalakarosi fürdő

Forrás: MTI

 2019. január 24. 11:37

Kiemelkedő üzleti évet zárt tavaly a zalakarosi fürdő, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel meghaladta a 650 ezret.

A Zalakarosi Gyógy- és Élményfürdő vezérigazgatója, Cziráki László az MTI-nek elmondta: a 2011-ben regisztrált mélypont után - amikor mintegy 500 ezren váltottak belépőt - évek óta folyamatos emelkedéssel érték el a múlt évben a 650 ezret meghaladó vendégszámot. A város önkormányzatának többségi tulajdonában lévő fürdő bevétele pedig mintegy 100 millió forintos növekedéssel meghaladta az 1,8 milliárd forintot.

A vezérigazgató hozzátette: adataik szerint tavaly 14 százalékkal nőtt a komplex, vagyis minden területre belépést lehetővé tévő belépők eladása, ezek száma összességében már nagyobb volt, mint az alap belépők száma.

A növekedés pedig azért is örvendetes, mert a nyári szezon sok esős napja vagy a termáltóból elfolyt víz nehézségeket okozott a fürdő számára.

Az idei üzleti év készítésekor nem számoltak további ár- és látogatottsági növekedésre, mert felújítás miatt várhatóan bezárják a fürdővel közvetlen összeköttetésben lévő Freya hotelt, a tavaly indult munkálatok után pedig csak nyárra lesz kész a gyógycentrum teljes felújítása.

Egyre népszerűbb a zalakarosi fürdő

Fotó: zalakaros.hu

Terveik szerint a nyári szezonra megoldódik a termáltó vízének elszivárgását okozó cső cseréje is, felújítják a strand működéséhez elengedhetetlen, de már 30 éves, 250 köbméteres gyógyvíztárolót.

Őszre új szaunakomplexumot is építenek 100 millió forintos állami pályázati támogatással, illetve hasonló összegű forrás segíti a 3 csillagos fürdőhotel felújítását is.

Már 2020-ra tervezett feladat a fürdő beléptetőrendszerének cseréje, illetve újdonságként egy ötcsillagos termálkemping kialakítása - ismertette a vezérigazgató.

Kapcsolódó cikkek