Kiírták a közbeszerzési pályázatot a gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő fejlesztésére

Forrás: turizmus.com

 2022. január 04. 16:05

2020 januárjában jelentették be, hogy állami forrásból, közel 1,3 milliárd forintos beruházással valósulhat meg a Liget Gyógyfürdő fejlesztése Gyomaendrődön. Az év végén kiírták az építési munkákra szóló közbeszerzési pályázatot, így a konkrét fürdőfejlesztés 2022-ben megkezdődhet.

A közbeszerzési pályázatra az ajánlatokat egészen január 17-ig várják. A pályázati kiírás szerint a fürdő idén megvalósuló fejlesztése több elemből áll majd - derül ki a Termal Online cikkéből.

A fürdőhöz építenek egy csendes wellness részleget, ahol finn, aroma- és infraszauna, gőzfürdő és merülőmedence kap majd helyet és a kezelésekre használt helyiségeket is itt helyezik majd el. Kialakítanak egy új, 71 négyzetméteres gyógymedencét is.

Felújítják ezen kívül az uszodaépület vizesblokkjait, öltözőit és egy új, 81 négyzetméteres, részlegesen fedett kültéri medencét létesítenek majd, amit az uszodából és kintről is meg lehet majd közelíteni. Emellett a családoknak hatpályás csúszdaparkkal készülnek.

A tervek szerint a projekt keretében elkészül a már korábban tervezett csúszdapark, új medencék épülnek és újabb wellness szolgáltatásokat vezetnek be

Fotó: Toldi Balázs/Facebook

A beltéri gyógymedencék felújítását is tervezik, az egyiket teljesen elbontják és új tartószerkezetet, vízszigetelést, vízelvezetési rendszert és burkolatot kap majd. A másik medence tartószerkezete megmarad, de teljesen felújítják azt is.

A gyógyfürdő mellett a szálloda is bővül: a projekt részeként kapacitását nyolc új, azonos méretű, de különböző kialakítású apartmanházzal bővítik majd. Az étterem-söröző is megújul, de épül egy elektromos kisautó pálya és új, 43 férőhelyes parkoló is.

A tervek szerint a beruházás sokat fog növelni Gyomaendrőd turisztikai vonzerején, közvetlenül hozzá fog járulni a munkahelyteremtéshez. Számítanak arra is, hogy a beruházás miatt növekedni fog a településre érkezők és az ott megszálló vendégek száma is.