Kijevben az oltatlanok a tömegközlekedést se használhatják
Forrás: MTI/turizmus.com
2021. november 03. 15:31
Jelenleg a 24-ből 15 megye, valamint a főváros, Kijev van vörös besorolásban, de a szakértő szerint a nyugat-ukrajnai Voliny és Ternopil megyék, valamint a keleti országrészben lévő Harkiv megye a mutató alapján szintén napokon belül átkerül ebbe a kategóriába.Kijevben – akárcsak a többi vörös besorolású régióban – a bevásárlóközpontokat, vendéglátóhelyeket és sportlétesítményeket csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők látogathatják e hét hétfőtől. Ezenfelül a fővárosban a közösségi közlekedési eszközökre – beleértve a metrót is – úgyszintén csak azok szállhatnak fel, akik legalább egy dózist felvettek a védőoltásból, vagy 72 óránál nem régebbi negatív teszttel rendelkeznek.
![]() |
Már a metrót sem használhatják az oltatlanok Kijevben |
Fotó: bilanol/123RF.COM |
Vitalij Klicsko kijevi polgármester egy tévéműsorban kijelentette, hogy a fővárosban még nem tetőzött a járvány terjedése, és szerinte legalább egy hónapig kell érvényben tartani a szigorú korlátozásokat.
A parlament közben olyan határozatot fogadott el, amelynek értelmében a törvényhozás épületébe csak azok léphetnek be, akik felvették az oltás legalább egy adagját, vagy 72 óránál nem régebbi negatív teszttel rendelkeznek. Ez egyaránt vonatkozik a parlamenti képviselőkre, az apparátus alkalmazottjaira és a látogatókra is, beleértve a kormány tagjait. A rendelkezés legkésőbb a hónap közepén lép életbe – írta az UNIAN hírügynökség.
A kormány a következő héten számít a járványhelyzet stabilizálódására, elsősorban a 15 megyében elrendelt szigorú korlátozások, másrészről az oltási kampány előrehaladásának eredményeképpen.
Ukrajnában eddig mindössze a lakosság 18 százaléka oltotta be magát a koronavírus elleni vakcina mindkét adagjával; minden harmadik felnőtt megkapta az oltóanyag első, és minden negyedik a második dózisát is.