Kilátó épül a Belvárosi Főplébánia-templomban

Forrás: pestbuda.hu

 2019. április 12. 13:16

Európa egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetnek majd a látogatók, ha elkészül a lifttel elérhető kilátópont a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom tornyaiban lifttel elérhető kilátópontot alakítanak ki. A torony szintjein kiállítást alakítanak ki. A két tornyot összekötő sétányon sétálva pedig megcsodálhatjuk a tető szerkezetét. Európa egyik legszebb kilátásában gyönyörködhetnek a látogatók - írta a pestbuda.hu.

A déli torony földszinti részében lesz majd a templom boltja, restaurálják a román kori falrészletet, amely Budapest egyedülálló ilyen típusú emléke.

A Belvárosi templom

Fotó: belvarositemplom.hu

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom területén már a II. században római erőd állt, majd ennek az erődítménynek az öveit felhasználva építtetett itt Szent István király templomot. Ebben a templomban temették el 1046-ban Szent Gellért püspököt, itt volt Árpád-házi Szent Erzsébet eljegyzése 1211-ben. A templom falai között kétszer választottak királyt, és a templom előtti téren tett uralkodói esküt I. Ferenc József magyar király.

A plébánián 1841-ben kötött házasságot Kossuth Lajos, és itt emlékezett meg a magyar nép az 1860. április 30-án az elhunyt Széchenyi Istvánról. 1858-1871. között gyakran kapott szálláshelyet a plébánián Liszt Ferenc zeneszerző és itt vezényelte saját és más alkotók műveit.

Pest legrégebbi, turisztikai, művészettörténeti és történelmi szempontból egyaránt kiemelkedő templomában évek óta tart a műemléki helyreállítás.

A 2014 és 2016 között elvégzett régészeti feltárás után és az altemplom kialakítását követően az elmúlt évben restaurálták a Mátyás-oratóriumot, megújult a két reneszánsz pasztofórium és a sekrestye. Kialakították a Szentségimádási kápolnát, valamint a központi információs pultot.

Osztie Zoltán plébános a Mai Belváros című kerületi újságnak elmondta: már megkezdődtek az előkészületi munkálatok a toronytúra útvonalának kiépítésére. A beruházás az év végén fejeződik be, így a templom felkészülten fogja várni a 2020-as budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit.

Forrás: Mai Belváros, http://pestbuda.hu