Kíméld a szamarakat! – korlátozások Santorinin

Forrás: turizmus.com

 2019. április 05. 15:15

Naponta több ezer turista érkezik hajóval Santorinire, Görögország talán legszebb szigetére. A kikötőből 400 métert kell felmenni a meredek úton, hogy elérjünk a sziget központjába, és ez a napi többször is megtett táv bizony nem tesz jót a mintegy 4 ezer teherhordó szamárnak.

A helyi turisztikai hivatal korlátozta a szamarak teherbírását, egyben a sziget befogadóképességét is. A négylábúaknak nemcsak a nehéz pakkokat és bőröndöket kell felcipelniük a hátukon, de sokszor a túlsúlyos turistákat is. Ezért most úgy döntöttek, hogy 100 kilónál több terhet nem cipelhet egyszerre egy szamár. Az állatbarát turisták már régóta tiltakoznak a szamaras cipeltetés ellen – hasonlóképpen, mint az arab országok turistatevegeltetése, valamint az indiai elefánttúrák ellen.

Tavaly nyáron több mint 108 ezer ember írt alá egy listát, tiltakozva a szamarak felesleges kínzása ellen. A helybéliek közül viszont sokan úgy tartják, nem is igazi az élmény Santorinin, ha nem szamarakkal cipeltetik magukat a turisták. De az utóbbi években egyre több szamár szenvedett sérüléseket, kapott a sebek miatt különböző fertőzéseket és fáradt el a végkimerülésig – nyilatkozta a sziget polgármestere, Nikosz Zorzosz több külföldi orgánumnak. A polgármester többször egyeztetett már a témáról a turizmus helyi képviselőivel és az állatvédőkkel, továbbá kezdeményezte egy tájékoztató kiadvány megjelentetését.

Az elmúlt évben volt olyan nap, hogy több mint 17 ezren kötöttek ki Santorinin, nagy részüket szamarak cipelik fel a sziget központjába

Fotó: pixabay

Lehet, hogy ez lassítja majd a turisták megérkezését a szállásukra, de akkor itt az ideje bevezetni a lifteket. Már létezik egy kisebb felvonó, de ennek kapacitása szűkös a megnövekedett turistaforgalom miatt.

Egyébként is korlátozni szeretnék az érkezéseket, naponta 8000-nél több utazót nem kívánnak fogadni. A polgármester kijelentette, hogy muszáj volt már lépni az overtourism ellen, hiszen az elmúlt évben volt olyan nap, hogy több mint 17 ezren kötöttek ki a szigeten.


Kapcsolódó cikkek

Lovagok és pillangók

2018. november 04.

Túrák hasonmás városokba

2018. október 27.