Kipróbálják a kultúra újraindítását Berlinben: belépés csak negatív teszttel

Forrás: MTI

 2021. március 12. 11:04

Kísérleti programot indítanak Berlinben annak vizsgálatára, hogy miként működhet az előadóművészet a koronavírus-járvány közben, világhírű intézmények vesznek részt a vállalkozásban.

A járványlassító korlátozások miatt tavaly november óta kényszerszünetet tartó ágazat kísérleti újraindításának nyitánya a Bertolt Brecht által alapított Berliner Ensemble előadása és a Berlini Filharmonikusok hangversenye lesz március 19-én és 20-án.A koncertekre, hangversenyekre, előadásokra csak személyre szóló jeggyel és antigén gyorsteszttel kimutatott negatív lelettel lehet belépni. A tesztet a rendezvény napján, legkésőbb a műsorkezdés előtt 12 órával kell elvégeztetni. A tesztet a jegy felmutatásával ingyenesen lehet elvégeztetni a szervezőkkel együttműködő tesztközpontok valamelyikén vagy némely intézmény esetében akár a helyszínen.

Fejenként legfeljebb két jegyet lehet vásárolni és csak az adott intézmény online jegyárusító szolgáltatásában. Az elővásárlás március 12-én kezdődik. A vásárlónak a nevét, születési idejét és az elérhetőségét is meg kell adnia, hogy követhetőek legyenek az esetleg keletkező fertőzési láncolatok.A rendezvényeken kötelező az úgynevezett orvosi vagy műtéti maszk, vagy az FFP2 védelmi osztályú, vagy KN95/N95 jelzésű részecskeszűrő maszk viselése, valamint az egymás közti legalább másfél méteres távolság és az egyéb helyi fertőzéshigiéniai szabályok betartása.

Berlini Állami Operaház

Berlini Állami Operaház. Világhírű intézmények vesznek részt a kísérleti projektben

Fotó: Vladislav Zolotov/123RF.COM

A Berliner Ensemble társulata az utóbbi évek egyik legsikeresebb német regénye, Benjamin von Stuckrad-Barre Panikherz című művének színpadi változatát adja elő Oliver Reese művészeti igazgató rendezésében.

A Berlini Filharmonikusok Rahmanyinov- és Csajkovszkij-szerzeményekből állítottak össze műsort, amelyet Kirill Petrenko zeneigazgató vezényletével adnak elő. A 75 perces koncert felvételét húsvét vasárnap, április 4-én sugározza az Arte német-francia közszolgálati kulturális televízió.

A programhoz csatlakozott még a többi között az operairodalom klasszikusaira szakosodott berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden), a leghíresebb fővárosi színházak közé tartozó Volksbühne és a közösségi terei és éjszakai klubjai révén a világ sok országában ismert Holzmarkt kulturális központ.

A Németországban egyedülálló kísérlet kilenc rendezvényből áll és április 4-ig tart. Utána összesítik és elemzik a tapasztalatokat, amelyek remélhetőleg hozzájárulnak a kultruális intézményrendszer mihamarabbi újraindításához – emelte ki közleményében Klaus Lederer kulturális és európai ügyekért felelős szenátor.