Kitárulnak a pincék a Vince-napi Borünnepen Mádon

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. január 15. 10:07

Január 19-én immár ötödik alkalommal rendezik meg Mádon a Vince-napi Borünnepet.

Világörökségi területen, a Tokaji-Hegyaljai történelmi borvidék egyik legismertebb, legrégibb településén az éves rendezvények nagy része a borkultúrához és a szüreti hagyományokhoz kapcsolódik. A falu értékét és szépségét nemcsak a „királyok borának” köszönheti, hanem a kivételes értékű szőlőtermő területeknek, a pincék világának, a borászok szakképzettségének és az egykori mezőváros építészeti emlékeinek. Közülük is az egyik, a felújított műemlék mádi zsinagóga, amelyet elismerésül Európa-Nostra diplomával jutalmaztak, és különleges élményt kínál. Január 19-én egész napos programmal várják majd az érdeklődőket a borkészítő mesterek ez évi első nagy ünnepére. Sipos Tamás, a szervező bizottság tagja lapunknak elmondta, hogy a tavalyihoz hasonlóan mintegy száz érdeklődő vendégre számítanak.

Sokaknak kínál élményt a felújított mádi zsinagóga

Fotó: Mentusz Károly

A tervek szerint kora délelőtt, fél 10-kor pálinka kóstolóval egybekötve gyülekeznek majd a vendégek az úgynevezett Nőtelen háznál. Fél órával később a Szent Tamás dűlő tetején találkoznak, ahol gyönyörködhetnek a panorámában. Az esemény különlegessége az lesz, hogy a hagyományok szerint szőlővesszőt vágnak. Kincskereső túrát is szerveznek: a rendezők kiváló minőségű palackozott borokat rejtenek el, amiket a résztvevőknek kell megkeresniük. Emellett a tőkéket a helyi katolikus és református egyház vezetői áldják meg. A szőlőben a vendégeknek forralt bor szolgálnak fel. Az érdeklődők ezután 25 fős csoportokba szerveződve négy mádi pincét: a Demetervin-, a Holdvölgy-, a Szent Tamás- és a Zsirai- pincét keresik fel, ahol három-három kiváló minőségű bort kóstolhatnak. A harmadik pincében a neves nedűk mellé, borkorcsolyával is kedveskednek majd a vendégeknek. A Vince-napi Borünnep várhatóan az esti órákban fejeződik be.