Kitűnő nyári szezont zárt a Tisza-tó térsége

Forrás: MTI

 2018. szeptember 10. 14:24

Rekord szezont zárt a Tisza-tó térsége, a vendégek és vendégéjszakák száma 8-9 százalékkal nőtt, utóbbi elérte a 300 ezret. A szállásadóktól kapott visszajelzések alapján a tendencia folytatódik.

A térségben sikeresen működnek az ökoturisztikai attrakciók, folyamatosan fejlődnek a vízi és aktív turisztikai, valamint családbarát szolgáltatások, rendkívüli mértékben nőtt a kerékpárosok száma, a tó a horgászok közkedvelt állomáshelye – hangzott el a térség évadértékelő sajtótájékoztatóján.

Tiszafüreden, Ujvári Imre polgármester szerint az idei volt a legkiemelkedőbb turisztikai szezon az elmúlt három évben. A vendégéjszakák száma 2014-ben 83-84 ezer volt, 2018. augusztus végére 103 ezerre nőtt. A városban pályázati forrásokból fejlesztik a szabadstrandot, illetve a termálstrandot, valamint megépül a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút.

Abádszalókon is szinte telt házzal működtek a szálláshelyek, főként július végétől augusztus végéig. Balogh Gyula polgármester elmondta, míg 2013-ban 300 magánszálláshely volt, tavaly 194-re csökkent számuk, idén azonban újraindult a növekedés. A településen egyebek mellett fejlesztik a szabadstrandot, megújul a melegített vizű fürdő, játszótér épül, valamint új rendezvényteret alakítanak ki.

Tisza-tavi vízisétány

Fotó: tiszatoelovilaga.hu

Kisköre polgármestere, Magyar Csilla arról számolt be, hogy a településen tíz futó TOP-os pályázat van, csaknem 2 milliárd forint értékben, ebből öt, több mint egymilliárd forint értékben érinti a turizmust, és a fejlesztések között említette a településen megépülő raftingpályát.

Bornemisza János, Poroszló polgármestere arról számolt be, hogy a Tisza-tavi Ökocentrumban évente 200 ezer fizetővendég érkezik, idén már szeptember végére elérik ezt a számot, több mint 9 százalékos növekedés tapasztalható. Hozzátette: strandfejlesztés, kikötőfejlesztések lesznek a településen, és bővítik az Ökocentrumot is 800 millió forintból.

Augusztus végéig 45 ezer 997, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost regisztrált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötvizig) Kiskörei Szakaszmérnöksége, ami már most jóval meghaladja a 2015-ös és 2016-os évek együttes forgalmát. Júliusban abszolút havi rekord született, miután 13 ezer 768 bringást számlált a Kötivizig, augusztusban pedig 10 ezer 100 kerékpárost regisztráltak Kiskörén, ami az eddigi legmagasabb augusztusi forgalom – ismertette Lovas Attila, a Kötivizig igazgatója. Hozzátette, hogy az idei éves kerékpáros-forgalom meghaladhatja az 50 ezret, ami újabb rekordot jelent.