Klasszikus sztárok a Városmajorban

Forrás: turizmus.com

 2016. április 20. 19:25

Jézus Krisztus szupersztár, Makrancos Kata, Zűrzavaros éjszaka, Tartuffe, Bolondok tánca és Buborékok – hat város hat legjobb előadásával jön júniusban a Városmajori Színházi Szemle, amely egyben útjára indítja a Budapesti Nyári Fesztivál három hónapon át tartó programsorozatát.

Június 16. és július 2. között ismét Buda szívébe látogatnak az előző évad legjobb, nem budapesti szórakoztató előadásai. Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója kiemelte a Városmajori Színházi Szemle szerepét, amely nemcsak a Budapesti Nyári Fesztivál évről évre nagyobb jelentőségű szezonnyitó kisfesztiválja, hanem Budapest kulturális életének is meghatározó színházi eseménye, valódi közösségi találkozóhely.

A Szemle versenyprogramjába több mint 50 produkció megtekintése után hat előadást hívtak meg. „Idén kifejezetten a könnyedebb műfajokat, zenés előadásokat és vígjátékokat részesítettük előnyben, és a véletlen, vagy a szerencse úgy hozta, hogy zömében jól ismert klasszikusok kerültek be a válogatásba" – mondta Bán Teodóra.

A műfajilag és a színházi formanyelv szempontjából is változatos összeállítás Szombathelytől Nagyváradig, Miskolctól Szabadkáig ad képet a magyar és határon túli– az említetteken kívül még a kaposvári és tatabányai – színházak repertoárjaiból. Szemlén kívül a Városmajorban bemutatják még a Kecskeméti Katona József Színház Boeing, Boeing, és a székesfehérvári Vörösmarty Színház Balfácánt vacsorára! című komédiáit is.

A Szemlét idén is szakmai és közönség zsűri értékeli. A közönség az interneten szavazhat a legjobb előadásról, és blogírók jelentkezését is várják a szervezők.

A 2016. évi Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában megtekinthető előadások:

Tim Rice – Andrew Llyod Webber: Jézus Krisztus szupersztár – Csiky Gergely Színház, rendező-koreográfus: Bozsik Yvette (június 16.)

William Shakespeare: Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert (június 18.)

Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka – Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Rusznyák Gábor (június 21.)

Parti Nagy Lajos – Molière: Tartuffe – Jászai Mari Színház, Tatabánya, rendező: Szikszai Rémusz (június 28.)

Lev Birinszkij: Bolondok tánca – Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, rendező: Sebestyén Aba (június 30.)

Csiky Gergely: Buborékok – Szigligeti Színház, Nagyvárad, rendező: Novák Eszter (július 2.)