Komálom Gyerkőcfesztivál: újdonságok Komáromban

Forrás: turizmus.com

 2017. május 13. 14:41

Az észak-komáromi Villa Camarum Polgári Társulás a dél-komáromi Otthonunk Komárom Egyesülettel együtt május 28-án 13-tól 19 óráig a Klapka téren és további közeli helyszíneken rendezi meg a III. Komálom Gyerkőcfesztivált.

A nemzetközi gyermeknap alkalmából a családok apraja-nagyja ismét együtt játszhat, kézműveskedhet, sportolhat, mesét hallgathat, táncolhat az észak-komáromi belvárosban.

A Duna mindkét partján növekvő népszerűségnek örvendő gyermekbanzáj kapcsán az egyik szervező, Kiss Réka, a Villa Camarum PT ügyvezetője kiemelte: annak sikeréért január óta tucatnyi lelkes önkéntes munkálkodik. s az példaértékű összefogás nélkül nem jöhetne létre. Míg az előző két fesztiváljukra egyetlen eurónyi támogatást sem kaptak, az ideit Észak-Komárom Város saját pályázati keretéből 1 500, a szlovák kormányhivatal pedig 2 000 euróval támogatta. Összesen közel hatvanféle műsorra számíthatnak a fesztiválozók.

Idén először ételt-italt árusító standokat is beengednek, de csak olyan vállalkozók működtethetnek majd termékeiket olcsón árusító standokat, akik az első két Komálom támogatói voltak.

 

 

Nő a fesztiválhelyszínek száma: a Klapka téren, a városi hivatalon és az Anglia-parkon kívül a szemközti Gesztenyés parkban is áll zajlanak programok, továbbá a Tiszti Pavilon bejárata előtt Nagyszínpad, a Tiszti Pavilon udvarában pedig Meseszínpad létesül.

A fesztivál teljes műsora ITT tekinthető meg!