Komárom arculatváltásra készül

Forrás: turizmus.com

 2018. január 19. 12:48

A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra.

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) köszönhetően mintegy 400 millió forintnyi fejlesztés valósul meg a Jókai ligetben és a mellette lévő Jókai Mór Gimnáziumban.

Az iskolában teljes körű energetikai korszerűsítést végeznek el 2020 végéig, a Jókai ligetet rendezvénytérré alakítják (zenepavilonnal, fitneszeszközökkel és új kiszolgáló épülettel bővítik), valamint felújítják a környék utcáit és parkolóit.

A komáromi híd

Fotó: turizmus.com

A Brigetio Gyógyfürdőt kiszolgáló parkoló is részben átépül, valamint lombos, klímatűrő fákat ültetnek. A fürdőbejárat a fejlesztés során biztonságosabbá válik, emellett napelemes kerékpártároló is épül. A támogatásnak köszönhetően a területhez kapcsolódó járdák is megújulnak 2020 végéig.

Molnár Attila polgármester hozzátette, hogy az „Esély Otthon" program keretében az önkormányzat 197 millió forintot fordíthat húsz bérlakás felújítására.

Egy Duna menti településeket tömörítő konzorcium tagjaként Komárom 460 millió forintot nyert humán szolgáltatások fejlesztésére. Ez lehetővé teszi a közösségi ház felújítását, valamint a humán közszolgáltatások és a civil szervezetek eszközparkjának bővítését.

Az önkormányzat egy további pályázat nyerteseként 400 millió forintot fordíthat kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére és helyi közösségszervezésre.