Koronavírus: nő a 40 év alattiak aránya a fertőzöttek között

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 10. 14:42

Júliusban a Magyarországon regisztrált fertőzöttek 44 százaléka a 40 év alatti korosztályból került ki. Az esetek jelentős része köthető volt külföldi utazáshoz – derült ki a Semmelweis Egyetem által, országos adatok alapján végzett elemzésből.

Mint az egyetem közleménye rámutat, az intézményi fertőzések felszámolásával júniusban a 60 éves, vagy a náluk idősebbek körében jelentősen csökkent a fertőzések száma, júliusban pedig már csak 63 fertőzöttet észleltek ebből a korosztályból. A leginkább veszélyeztetett korosztály aránya az összes fertőzött közül az eddigi legalacsonyabb, mindössze 17 százalékos.

Ezzel szemben a 40 év alattiak megbetegedésszáma folyamatosan emelkedik, júliusban már az aktívabb korosztály tette ki a fertőzöttek 44 százalékát.

A fiatalabbak betegséglefolyása jellemzően kedvezőbb, és bár az ő szervezetüket is megviseli a vírus, ritkábban van szükségük kórházi ellátásra.

A leginkább veszélyeztetett korosztály aránya az összes fertőzött közül az eddigi legalacsonyabb, mindössze 17 százalékos

Fotó: Semmelweis Egyetem/Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja

Az egyetem kutatása hangsúlyozza, hogy a fertőzöttek közül sokan jártak külföldön közvetlenül a megbetegedésük előtt, vagy találkoztak olyan rokonukkal, barátjukkal, vagy kollégájukkal, akik külföldi utazásból tértek haza. Ez az egyik fő oka annak, hogy Magyarországon jelenleg az aktívabb korosztály körében terjed a vírus.

A Semmelweis Egyetem továbbra sem javasolja a külföldi utazást, viszont azt tanácsolja, hogy akinek halaszthatatlan elfoglaltsága van a határon túl, az kövesse az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjában (JRC, Joint Research Centre-ben) gyűjtött, feldolgozott és teljesen nyilvános adatokat, mert a még zöld jelzéssel bíró országokon belül is nagy eltérések lehetnek régiónként.

Külföldi utazás után alapos megfontolást és körültekintést igényel az idősebb hozzátartozók felkeresése is, mivel az ő esetükben a betegség lefolyása jellemzően jóval súlyosabb.

Európa jelenlegi fertőzöttségi térképe (nagyobb nézetért kattintson a képre)

Fotó: Semmelweis Egyetem/Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja

Augusztus 1-jétől jelentősen változtak a koronavírus miatt bevezetett szabályok: azoknak, akik az országos tisztifőorvos által az aktuális járványügyi adatok alapján kockázatosnak ítélt sárga vagy piros jelzésű országból érkeznek vissza Magyarországra, maguknak kell gondoskodniuk az ún. PCR-szűrésről, ha mentesülni szeretnének az automatikus, kéthetes házi karantén alól.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kijelölt laboratóriumként a Semmelweis Egyetem az egyik olyan fővárosi intézmény, ahol biztosítani kell a költségtérítéses vizsgálat feltételeit – írják.

Az egyetem közleménye felhívja a figyelmet arra is, hogy rendkívül fontos a maszk használata zárt térben vagy nagyobb tömegben, és a rendszeres kézmosás továbbra is elengedhetetlen óvintézkedés a vírus terjedésének megelőzésében.