Különleges falfestményekre bukkantak a veszprémi várnegyed épületeiben

Forrás: MTI

 2024. február 06. 12:01

A 19. századból származó falképekre, az idősebb és az ifjabb Franz Xaver Bucher munkáira bukkantak a veszprémi várnegyed épületeinek felújításakor. Az egyik kép Lukács evangelistát ábrázolja, a másik egy osztrák katonát – áll a beruházást végző cég által kiadott hétfői közleményben.

A vár restaurálása során a Szent Imre-templomban bukkant elő Lukács evangélista képe, az osztrák katona alakjára pedig a korábban kanonokházként működő Tejfalusy-házban találtak rá.

A Szent Imre-templomban felfedezett festményen egy ecsettel a kezében az előtte látható képen dolgozó férfi látható. A műemléki munkálatok előkészítése során megnyitott kutatóablakban az előbukkanó férfialaknak csak a fejét látni, ám surlófényt használva jól kirajzolódnak a nedves, puha vakolatrétegbe bekarcolt figura testének körvonalai is.

"A történeti hagyomány úgy tartja, hogy Lukács evangélista festőművész volt – ő készítette Szűz Mária első portréit, és a római Santa Maria Maggiore-bazilikában lévő Mária-képet is az ő alkotásaként tisztelik. Mindezek alapján nagyon valószínűnek tűnik, hogy a Szent Imre-templomban feltárt freskó Lukácsot ábrázolja" – idézi a közlemény Nagy Veronikát, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatóját, a Work in Progress programsorozat kurátora.

19. századi falfestményre bukkantak a veszprémi várnegyed megújításakor

Fotó: Kiss Dávid

 

A freskó a délnémet származású, de már Magyarországon született festő, ifjabb Franz Xaver Bucher műve. A Szent Imre-templom falfestései 1840-re készültek el, Bucher alkotásain azonban sokkal inkább egy korábbi korszak, a templomfestészetben rendkívül meghatározó barokk stílusjegyei érvényesülnek. A falfestmény színei és egyes részletei ugyanakkor már a letisztultabb klasszicizmus világát idézik.

A másik alkotás a délnémet származású, később a Dunántúlon letelepedő és a hazai templomfestészetben igen jelentős szerepet játszó idősebb Franz Xaver Bucher alkotása. A restaurátori munkák során a sejtelmes, sötét lépcsőházban a kanonok éjszakai nyugalmát őrző katona alakja tűnt elő.

A közlemény szerint tavaly a veszprémi várnegyed-beruházásban érintett 18 épületből 13-ban zajlottak restaurátori, illetve a belső tereket érintő munkálatok. Jelentős előrehaladást értek el a Piarista Rendházban, a Ferences Rendházban, a Szent István-templomban és a Kisszemináriumban, míg a Szent Mihály-főszékesegyházban az altemplomban zajlottak restaurátori kutatások.

A 2023-ban átadott Szent Mihály-főszékesegyház, valamint a Biró-Giczey-ház után idén várhatóan két újabb épület, a Szent József-ház (korábban Alkalmazottak háza), valamint a Nagypréposti ház megújításának munkálatai is befejeződnek.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőség lesz a Work in Progress programsorozat eseményein megtekinteni a folyamatban lévő felújítást. A tervek szerint februártól minden hétvégén 10 és 18 óra között, míg márciustól, keddtől péntekig 17 és 19 óra között is várják a látogatókat a veszprémi várnegyedben – áll a közleményben.