Legendákat, hagyományokat, népi fortélyokat elevenítenek fel a Tájházak Napja programjai

Forrás: turizmus.com

 2021. június 22. 14:20

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatát, ezúttal rendhagyó módon, június 25–26-án, kapcsolódva a Múzeumok Éjszakájának redezvényeihez.

A járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy a megszokott tavaszi alkalommal, Szent György napján várják tájházaink az érdeklődőket, de a júniusi hétvége már lehetőséget kínál a személyes találkozásra és a közös ünneplésre – írja közleményében a Magyarországi Tájházak Szövetsége.

Az eseményhez csatlakozó tájházak országszerte a legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket. Meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutatják be az egyes épületek berendezéseit. Sok helyütt hagyományőrző csoportok lépnek föl a helyszínen, s kézműipari portékák között lehet válogatni, vásárolni, tájjellegű ételek kóstolásával egybekötve.

Biciklis család Oszkón, a Pincetájháznál

Fotó: Magyarországi Tájházak Szövetsége

A Tájházak Napja felvezetéseként a Sóstói Múzeumfalu már június 23-án várja a látogatókat Szent Iván éjjelén kiállításmegnyitóval, tűzgyújtással és tűzugrással.

Az országos megnyitó helyszíne ezúttal a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely lesz, ahol a programok 2021. június 26-án 14 órakor kezdődnek.

A Falumúzeum 1960-tól őrzi és tárja az érdeklődők elé a község gazdag történeti és néprajzi emlékeit. A szervező-alapító Molnár Lajos és Molnár Lajosné szül. Hajdú Margit tanító házaspár áldozatos munkájának, valamint a 60 éves falumúzeumnak állít emléket a Tájházak Napján nyíló kiállítás számos egyéb program mellett.

Nagytarcsai asszonyok

Fotó: Magyarországi Tájházak Szövetsége

 

Ízelítő a bekapcsolódó tájházak programkínálatából

Mezőkövesden a Matyó Népművészeti Egyesület alapításának 30. évfordulóját ünnepli a Tájházak Napján tartandó programjaival, melyben kiállításmegnyitó, látványfőzés, bor- és pálinkakóstoló, sok-sok néptáncegyüttes bemutatója, hagyományőrzők felvonulása, és táncház is szerepel.

Matyó család

Fotó: Matyó Népművészeti Egyesület archivuma

Az Ócsai Tájházban életre kelnek a gazdák és a gazdasszonyok mindennapi használati tárgyai, még-pedig mesés módon. Hol a Sütőasszony szegényes, földpadló szobájában szól majd a mese szitáról, teknőről, kenyérről, búzáról, dióról; hol pedig a Nagygazda házában mesélnek majd a tarisznyát akasztott, világlátó legényekről és egy Katica nevű okos leányról.

Gyenesdiáson a József Attila Művelődési Ház és Könyvár Pásztorház dödöllekészítéssel és kóstoló-val, kézműves foglalkozással, a Diási Vízimalom Pékmúzeum Festetics Fűszerkert és Herbáriumban gyógynövény-bemutatóval várja az érdeklődőket.

Sok helyütt hagyományőrző csoportok lépnek föl a helyszínen

Fotó: Magyarországi Tájházak Szövetsége

A Gombai Tájházban online formában készülnek a Tájházak Napjára. A gombaiak lakossági szavazás keretében kiválasztanak egy-két különösen kedves vagy fontos kiállított tárgyat a Gombai Tájházból. Ezek után ezekről a tárgyakról interjút készítenek az adományozóval vagy olyan települési lakossal, aki el tudja mesélni a kiállított tárgy hiteles történetét, eredetét. Az interjúból, valamint a tájházi kiállítás képi anyagából egy videót vágnak össze, amelyet június 26-án feltöltenek a Gombai Tájház facebook-oldalára.

A Tájházak Napja teljes, országos programkínálatról a Tájházszövetség oldalán és a Tájházszövetség Facebook-oldalán lehet tájékozódni.