Leonardo életét táncolja el az ExperiDance

Forrás: MTI

 2015. február 08. 14:34

Leonardo da Vinci életének és művészetének legrejtélyesebb momentumait járja körül új táncjátékában az ExperiDance társulat: az Én, Leonardo – A fény születése című produkció április 17-én debütál a RaM Colosseumban.

Az idén 15 éves tánctársulat 15. egész estés produkciója a reneszánsz polihisztor életútjának kevésbé ismert epizódjaira világít rá. Román Sándor, az ExperiDance alapító-koreográfusa szerint a darab egyik központi motívuma Leonardónak a hithez, egész pontosan Jézus Krisztushoz való viszonya. A Meskó Zsolt által rendezett produkció továbbá olyan kérdéseket jár körbe, hogy milyen ember volt da Vinci, miből élt és kit szeretett.

A mester életrajzából kiderül, hogy finoman szólva sem a tízparancsolat értékei szerint élt, ugyanakkor életét mégis meghatározta a vallásos-keresztény dimenzió – fogalmazott a koreográfus, hozzátéve, hogy ezt a szembenállást a fiatal és az idős Leonardo alakjának harcán keresztül fogják bemutatni, és mindezt modern, mai közegben viszik színpadra, mert a darab a ma emberének a hithez való viszonyáról is szól.

A még készülő produkció erősen épül majd Leonardo festményeire, a Mona Lisától kezdve a Sziklás Madonnáig. A darab zenéjét Czomba Imre jegyzi: a táncosok mai zenére fognak mozogni, reneszánsz muzsika valószínűleg nem lesz a darabban, és a díszlet, illetve a jelmezek is eredeti, aktualizált módon közelítik meg a reneszánszt.

Az április 17-ei bemutatót követően a 24 táncost felvonultató produkciót a milánói világkiállításra viszik. Leonardo mesterművét, Az utolsó vacsorát Milánóban lehet megnézni, ezért a város sajátjának tekinti a témát – mutatott rá Román Sándor.