Liam Gallagher, Kygo és Lykke Li az idei Szigeten

Forrás: turizmus.com

 2018. január 22. 15:48

Az idén augusztus 8-15. között ad otthont Budapest a Sziget Fesztiválnak. A szervezők bejelentették az első sztárfellépőket.

A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd’ 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába.

“Bár az előző évekhez képest később rukkoltunk elő az első nevekkel, azt reméljük, hogy mindenkit kárpótol ez a csomag, ami már most a Sziget történetének egyik legizgalmasabb zenei felhozatalú fesztiválját ígéri” – kezdte a bejelentést Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

A Sziget valóban kitett magáért, és már most három aktuális világsztár foglal helyet a Nagyszínpad headliner sorában. “Hamarosan - reményeink szerint már a jövő héten -, aztán pedig folyamatosan érkeznek további nagyszínpados headlinerek is és egyéb izgalmas nevek” – tette hozzá.

Az első nevek az idei fesztiválra

Fotó: Sziget.hu

Kádár azt is elmondta, hogy miután az egyik előadó miatt csúszott a bejelentés, az early bird kedvezményes időszakot meghosszabbították, így január 31-ig vásárolhatjuk a legolcsóbb jegyet.

De nézzük a mostani adagot! A Nagyszínpad headliner sorába érkezik Kendrick Lamar, az elmúlt évek legfelkapottabb és legtöbbet dicsért rappere.

Szintén a nagyszínpados főműsoridőbe készül Kygo. A viharos sebességgel szupersztárrá váló norvég Dj idén novemberben jelentette meg legújabb lemezét, a Kids in Love-ot, melynek turnéjával érkezik Budapestre.

Rögtön első albumukkal megnyerték a Legjobb Új Előadónak járó Grammy-díjat, második albumuk után világ egyik legjobb zenekaraként töltöttek meg arénákat és kerültek fesztiválok főműsoridejébe. Ők a Marcus Mumford vezette folkos és alternatív rock zenével operáló Mumford & Sons, akik szintén a Sziget Nagyszínpadának főműsoridős sorába igyekeznek.

A Nagyszínpadon lép még föl, de korábbi sávokban a legendás Oasis egykori frontembere, Liam Gallagher, a színpadokon mindig nagyot teljesítő Bastille, az indie pop, és az elektronikus zene egyedülálló egyvelegével hódító Lykke Li, az electro swing alapköve, a Parov Stelar, brit indie gitárrock banda, The Kooks, az aranyhangú dán szőkeség, , a klasszikus 70-es évekbeli rockzenét megidéző Kaleo, a nagyszínpad közönségét már többször megtáncoltató Gogol Bordello.

Tavalyi elmaradt koncertjét pótolja a Clean Bandit, jön a “szégyentelenül slágeres dalokat” előadó Blossoms és az elektronikával gazdagon fűszerezett folk rock szcéna egyik legismertebb bandája, a Milky Chance.

Az A38 színpadára érkezik a fiatal, szép és rendkívül tehetséges Zara Larsson, a kiváló londoni alternatív rock zenekar, a Wolf Alice, a svéd elektro színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Little Dragon, az elképesztő ambient popzenéjéről elhíresült világsztár, a Cigarettes After Sex.

Itt lesz a szakmában régi motorosnak számító buffalói rock trio, a Goo Goo Dolls, a nagyszerű brit dalszerző-előadó, Fink, a virtuóz blues és slide gitáros nagypapa, Seasick Steve.

Az A38 megasátorba lép majd fel az idei Szigeten még – mások mellett - a Nothing But Thieves, a Slaves, az Everything Everything, Lewis Capaldi, a Lemaitre, a La Femme, Alle Farben, Joe Goddard live, a WhoMadeWho, a Shame valamint a francia elektronikus zenész, Perturbator.

Az Arénába jelentkezett már néhány fellépő, ők az Above & Beyond, Ummet Ozcan, Sam Feldt, Jay Hardway és a The Him, az Amszterdamból érkező Dj duo.