Magyar állami támogatással újult meg a sepsiszentgyörgyi vártemplom

Forrás: MTI

 2021. május 17. 12:55

Vasárnap felszentelték a magyar állam támogatásával megújított sepsiszentgyörgyi református vártemplomot. A 15–16. század fordulóján épült késő gótikus épületet uniós forrásból szerette volna felújítani a gyülekezet, de pályázatát elutasították az illetékes román hatóságok.

Három év pereskedés után a román legfelsőbb bíróság kimondta, hogy jogellenes volt a finanszírozás elutasítása. A gyülekezet a magyar állam támogatásával épített közben gyülekezeti házat, parókiát, és végül a magyar állam, valamint a helyi és megyei önkormányzat támogatásával valósult meg a templomfelújítás is.

A sepsiszentgyörgyi református vártemplomot körülvevő felújított várfal

Fotó: MTI/Kátai Edit

Kató Béla erdélyi református püspök a hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában megköszönte a segítséget.

„A hálánkon kívül ígérjük, hogy megőrizzük nyelvünket, kultúránkat, hitünket. De Európának is üzenjük, hogy itt mi megőrizzük a gótikát, az orgonamuzsikát, és azt a szellemi terméket, amelyet 2000 esztendeje létrehozott a zsidó-keresztény kultúra” – fogalmazott.

A felújított sepsiszentgyörgyi református vártemplom Angster József által 1894-ben Pécsen épített orgonájával, felette gótikus terakotta hálóboltozat

Fotó: MTI/Kátai Edit

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere megemlítette: a vártemplom Sepsiszentgyörgy egyetlen középkori épülete, évszázadok történetének a tanúja. Azt kívánta, hogy az épület teljen meg hittel reménységgel és gyermekzsivajjal.

Az 56 ezer lakosú székelyföldi Sepsiszentgyörgyön, Kovászna megye székhelyén a lakosság 76,9 százaléka vallotta magát magyarnak, 37,4 százaléka reformátusnak a legutóbbi romániai népszámláláson.