Magyar ingatlanfejlesztések a világ fókuszában

Forrás: turizmus.com

 2017. március 16. 14:44

A nemzetközi figyelem fókuszába került a Budapest-stand a világ legrangosabb ingatlanfejlesztési szakkiállításán, a MIPIM-en, Cannes-ban.

magyar főváros már a rendezvény előtt egy hónappal az érdeklődés középpontjába került, ugyanis az „ingatlanszakmai Oscar-díjat" kaphatja meg a Liget Budapest Projekt, amely bekerült a legjobb négy közé, így Európa legjobb városfejlesztési nagyprojektjének tekinthető.

Nagy várakozás övezte a 2017-es FINA Világbajnokság ikonikus helyszíneinek bemutatását is. Szintén sok érdeklődőt vonzott a magyar főváros jövőképe, Budapest hosszú távú városfejlesztési stratégiája. Világszínvonalú fejlesztéseink révén már a nyitónapon sikerrel szerepeltünk az élvonalban, ahogy az Európa egyik legvonzóbb fővárosától elvárható. A MIPIM nemzetközi ingatlan-szakkiállításon 2017. március 14-17. között 90 ország 2600 kiállítója vesz részt, 50 város képviselteti magát saját standdal.

A Budapest-standot közös szervezésében töltötte meg tartalommal Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), hogy tudassa a világgal: szárnyal a magyar ingatlanpiac, érdemes hazánkban befektetni.

A Budapest-standon mutatkozott be a MIPIM Awards-ra esélyes Liget Budapest Projekt, a 2017-es FINA Világbajnokság, és a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztőket tömörítő egyesület, az IFK tagjainak nívós fejlesztései. Ismertették a hosszú távú városfejlesztési koncepció kiemelt projektjeit és a HIPA által népszerűsített ingatlan- és turisztikai projekteket, amelyek fókuszterületei a hotel, iroda, valamint az ipari és logisztikai ingatlanfejlesztések.

Rendkívüli elismerésben részesült a Városliget átfogó fejlesztése a legjelentősebb nemzetközi szakrendezvényen Cannes-ban, a MIPIM ingatlanszakmai kiállításon és vásáron. A Liget Budapest Projekt a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató kategória, a Best Futura Mega Project keretein belül került a négy legjobb projekt közé (egy japán, egy orosz és egy brazil fejlesztés mellett) egyedüli, vagyis a legjobb európai uniós projektként.

Budapest az eddigi legnagyobb volumenű standdal jelent meg a több mint negyedszázados MIPIM-en, a kiállítást Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony nyitotta meg. Budapest humán főpolgármester-helyettese elmondta: Budapest, a kelet-közép-európai térség gazdaságilag is vezető egyik nagyvárosa, innovációs és kulturális központja, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a nemzetközi befektetői környezettel megismertessük a magyar főváros jövőképét. A világ legjelentősebb ingatlanszakmai seregszemléjén nagy érdeklődés mellett mutattuk be a hosszú távú városfejlesztési koncepcióit, mely révén a magyar főváros a nemzetközi ingatlanfejlesztések egyik legfőbb európai célpontjává válhat.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra kiemelte: Budapest értékeinek megőrzése mellett minden fejlesztési és városrehabilitációs projekt a sokszínű területhasználatot és a hatékony működésű városszerkezet kialakítását szolgálja, ahogy az Európa egyik legvonzóbb fővárosától elvárható. Budapest Főváros Önkormányzatának célja, hogy térségi pozíciónk kihasználásával multikulturális találkozóhellyé formálja a várost, amely Közép-Európa, illetve az Európai Unió délkeleti térségének központja is.

Sikerrel mutatkoztak be a Budapest-standon a 2017-es FINA Világbajnokság ikonikus helyszínei is – a rekordidő alatt megépült Duna-Aréna és Dagály-komplexum, a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda, az ideiglenes, városligeti Műjégpályán felállított uszoda, az óriástoronyugró-konstrukciónak helyet adó, Parlamenttel szemben lévő Batthyányi tér, valamint a nyílt vízi versenyek terepe Balatonfüred – mondta Szántó Éva, a 2017-es FINA Világbajnokság lebonyolításáért felelős Bp2017 Nkft. ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: a fejlesztések és a városrehabilitáció révén fantasztikus világbajnokság lesz a budapesti, olyan helyszínekkel, amelyekhez hasonlót még sehol sem láttunk a vizes vb-k történetében. Szerettük volna tudatni a világgal, hogy nemsokára egy viharos gyorsasággal fejlődő világvárosba érkezik meg a világ egyik legnagyobb és legfontosabb sporteseménye, amelynek fogadására Budapest nemcsak készen áll, de annak kiemelkedő helyszíne lesz – emelte ki Szántó Éva, a Bp2017 Nkft. ügyvezető igazgatója. Bemutatták a fejlesztőnek a 2017-es FINA Világbajnokság fő helyszínét és ékkövét, Budapest legújabb látványosságát, a Duna Arénát, amely a FINA és Hosszú Katinka szerint is a világ egyik legjobb uszodája lett.

Az ágazat legnagyobb vállalatait összefogó Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke, Takács Ernő úgy fogalmazott, hogy a rangos vásáron a Budapest-stand számos kiváló ingatlanfejlesztése már a nyitónapon bizonyította: Magyarország méltán vonzó a befektetők körében. Hozzátette: a számok tükrében is van mire büszkének lenni, ugyanis a világ egyik vezető ingatlan-tanácsadója, a CBRE jelentéséből kiderül: tavaly mind az irodaingatlanok, mind a kiskereskedelmi ingatlanok nagyon kelendőek voltak, 2016-ban 1,54 milliárd eurót költöttek a befektetők a magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacon, ami 107 százalékkal haladja meg a 2015-ös szintet. 2016-ban duplázott a magyar kereskedelmi ingatlanpiac, az amerikai és magyar befektetők mellett új szereplők jelentek meg Magyarországon.

A befektetési forgalom a 2013-ban mért szinthez képest közel megnégyszereződött a tavalyi esztendőben. Kiemelte: a piacvezető fejlesztők, az IFK tagjai 2017-re is hasonlóan erős forgalmat várnak; az elmúlt 10 év legkiemelkedőbb eredményét prognosztizálhatjuk az ingatlanfejlesztésben. Az IFK elnöke úgy látja, a stabil gazdasági növekedés, a növekvő lakossági fogyasztás vonzóvá teszi az országot, amellett, hogy tavaly mindhárom vezető hitelminősítő „befektetésre alkalmas" kategóriába sorolta hazánkat, így további intézményi befektető érkezhet a piacra.


Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója elmondta: a Magyar Kormány exportfejlesztési stratégiájával összhangban kiemelt törekvésünk, hogy elősegítsük a magyar cégek bekapcsolódósát nemzetközi projektekbe négy kontinens, közel 60 országában. Az ingatlanfejlesztési szegmens egyik kiemelt jelentőségű seregszemléje, a MIPIM keretében a legfontosabb nemzetközi piaci szereplők körében pozícionáltuk a világszínvonalú, innovatív magyar Smart City megoldásokat, így valós esély nyílik jelentős nemzetközi projektekben való magyar részvételre, legyen szó egészségügyről, infrastruktúra-fejlesztésről, vagy épp sportlétesítményekhez kapcsolódó beruházásokról.

Heffner Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) főosztályvezető-helyettese szerint Budapest a kelet-közép-európai régió földrajzi központjaként egy folyamatosan fejlődő, megújuló világváros, amely nemzetközi viszonylatban alacsony belépési küszöb mellett kínál magas megtérülési rátát a befektetők számára. Kiemelte: a HIPA szakemberei személyre szabott befektetési tanácsokkal segítik a befektetőket a kínálkozó ingatlanberuházási lehetőségek hasznosításában.

A magyarországi befektetési környezet, azon belül is Budapest nemzetközi versenyképességét a befektetői körökben tekintélyes fDi Magazine által odaítélt díjak is alátámasztják: az „fDi's Global Cities of the Future" kategória „TOP 25 FDI Strategy" listáján Budapest – a régióból egyedüli városként bekerülve – a 22. helyet szerezte meg, míg az „fDi Strategy Awards" összesítésében a HIPA „Big Team" kategóriában vehetett át elismerést Cannes-ban.

Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa szerint az első pillanattól kezdve az volt a cél, hogy egy nemzetközileg is egyedülálló, világszínvonalú fejlesztést valósítsunk meg.  A Liget Budapest Projektnek köszönhetően a megújuló Városliget világszerte elismert ékköve lesz a fővárosnak, a projekttel nem csak az egész Városliget, hanem a közvetlen és tágabb környezet is jelentős fejlődésen fog keresztül menni.

A Városliget fejlesztése nem csak a budapestiek részére, hanem az egész országnak előrelépést jelent majd. Hozzátette: a Liget Budapest Projekt befejezésével a Városliget és környéke már a 20-as évek elején fellendülésnek indul. Olyan turisztikai attrakció jön létre, amely egyedülálló Európában.

A Budapest-stand

A Budapest-stand hármas együttműködés eredménye: Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) közösen állítanak ki Cannes-ban Budapest „márkanév" alatt. A kiállításon bemutatkozik a Liget Budapest Projekt és a 2017-es FINA Világbajnokság. Képviselteti magát az Atenor, a Futureal, a Gránit Pólus Csoport, a Horizon Development, az Immochan, az InfoGroup, az Inpark (a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.), a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a WING, a SymBIOlight, Bird&Bird, a CBRE Magyarország és a Lohn Ügyvédi Iroda.

 

A Budapest-stand weboldala: www.budapest-at-propertyexpos.com

Néhány kiemelt projekt megtekinthető az alábbi linken: https://www.youtube.com/channel/UCmhTtHJ2GcNiekhUi-Mnenw

Kapcsolódó cikkek

Budapest a MIPIM-en

2017. február 09.