Magyar látnivalók főműsoridőben a szlovén televízióban

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 2015. augusztus 08. 19:49

Magyarországon forgatott tavasszal a szlovén nemzeti televízió, az RTS népszerű műsorvezetője, Mavec Mojca. „Cez Planke" című műsorának hazánkat bemutató egyórás epizódja 2015. augusztus 3-án este került adásba főműsoridőben.

Magyar Turizmus Zrt. által szervezett program alapján többek között Hollókőre, Miskolctapolcára, a Hortobágyra, Pécsre és Budapestre invitálják a nézőket, de betekintést nyerhettek a paprikatermesztés és a szlovén eredetű lipicai lovak magyarországi ménesbirtokainak életébe is. A műsort később többször is ismétlik majd, de addig itt is megtekinthető.

 

Az MT Zrt. idén ősszel Ljubljanában szakmai workshopot is tervez annak érdekében, hogy a szlovén szakma és média friss információkhoz jusson, a hazai turisztikai szektorban tevékenykedő KKV-k pedig friss üzleti kapcsolatokra találjanak, ennek segítségével pedig bővítsék a beutazást a dél-nyugati szomszédos országból. A KSH adatai szerint 2014-ben 4,4%-kal többen érkeztek Szlovéniából Magyarországra.