Magyar Tavak Fesztiválja a Velencei-tónál is

Forrás: MTI

 2021. április 27. 13:45

A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, amely évről évre növekvő népszerűségű találkahelye a természet, a sport és a kultúra szerelmeseinek, idéntől Magyar Tavak Fesztiváljaként folytatja és már a Velencei-tónál is elérhetővé válik.

A témában tartott keddi online sajtótájékoztatón Debreczeni Ildikó fesztiváligazgató közölte, hogy a fesztivál bővül, idén a Velencei-tó, jövőre pedig a Balaton is csatlakozik. Emlékeztetett arra, hogy a Tisza-tónál két évvel ezelőtt mintegy négyezren vettek részt a programokon, ami kiváló eredmény, és ehhez a csodálatos természeti adottság mellett az opera műfaja és sok munka kellett.
Az ötletgazda elmondta, hogy a Tisza-tavi háromnapos rendezvénysorozat összeállítása nagyjából állandó, az első estén gálakoncert, másnap Tour d'Opera, vagyis kerékpáros túra kulturális csemegékkel, míg az utolsó napon Boat d'Opera csónakos, kajakos, sárkányhajós és SUP-os túra várja az érdeklődőket. Jelezte, hogy idén tervben van egy nulladik nap is, ahol egy gyerekoperával várják a legkisebbeket.

Idén először a Velencei-tónál is megrendezik a fesztivált

Fotó: Facebook/Velencei-tó

Miklósa Erika operaénekes, a Magyar Tavak Fesztiválja védnöke hangsúlyozta: évek óta fellép a fesztiválon, ezúttal mindkettőn jelen lesz, mert itt bizonyíthatja, hogy énekel, sportol, és még a természetvédelem is a "szíve csücske". Úgy vélte, a fesztivál mozgatórugója az egymás, a természet, a mozgás és a zene iránti szeretet.

Pataki Bence operaénekes, a Magyar Tavak Fesztiváljának művészeti vezetője a gálaesteket emelte ki, ahol nem híres operaáriákat fognak hallani a jelenlévők, hanem híres művekből együtteseket fognak előadni, lesznek tercettek, kvartettek és szextettek is.

Az első Velencei-tavi Fesztivál június 18. és 20. között várja az érdeklődőket, a Tisza-tavi Fesztiválra pedig július 29. és augusztus 1. között kerül sor. A fesztiválok programja itt található.