Százezer vendégéjszakát hozhat Magyarországnak a júniusi vizes vb

Forrás: MTI/turizmus.com

 2022. február 07. 14:08

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) bejelentette, június 18. és július 3. között Magyarország ad otthont a vb-nek, miután az idei, fukuokai világbajnokságot a jövő évre halasztották.

A nemzetközi szövetség a 2022-es budapesti vb-ről hozott mostani döntését azzal indokolta, ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.

"Miután egy hete eldőlt, hogy Fukuoka idén sem tudja megrendezni a világbajnokságot, a vizes világ sportolói kétségbe estek, hiszen azt gondolhatták, hogy az a rengeteg munka, amit elvégeztek, kárba vész. Az úszó és a vízilabda szövetség érzékelte a nyomást, és azt gondoltuk, Magyarország egy zseniális helyszín, a magyarok pedig már sokszor bizonyították, hogy kiváló házigazdák, remek szervezők" – nyilatkozta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a szervező-bizottság vezetője a bejelentést követő sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a FINA-val folytatott tárgyalás során jelentős anyagi kedvezményeket tudtak kiharcolni, hiszen közös érdekek találkoztak.

Ez a rendezés nem érinti a 2027-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, amelynek ugyancsak Magyarország ad otthont.

Wladár Sándor kijelentette, nem szeretnének versenyezni a 2017-es budapesti világbajnoksággal – ahol a szinkronúszást például gyönyörű környezetben, a Városligetben bonyolították le –, hiszen most az a legfontosabb, hogy versenyzési lehetőséget biztosítanak a sportolóknak.A világbajnokság ezúttal csakis a meglévő létesítményekben zajlik majd: az úszás és a műugrás a Duna Arénában, a szinkronúszás a margitszigeti Széchy-uszodában, a vízilabda a Hajós ötvenese mellett ellátogat Debrecenbe, valamint a Modern Városok Program keretében épített vadonatúj soproni és szegedi komplexumba, a nyíltvízi úszók pedig a tervek szerint a tavalyi Eb-n kiválóan debütált Lupa-tavi helyszínen küzdenek majd. A FINA-val kötött megállapodás értelmében az óriás-toronyugrást nem rendezik meg.

A Duna Aréna ünnepélyes megnyitója 2017. május 27-én. Az úszás és a műugrás helyszíne lesz idén júniusban

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A költséghatékonyság része többek között az is, hogy a Duna Aréna nézőterét nem kell majd az öt évvel ezelőtti méretűre duzzasztani, a FINA jóval kevesebb vendéggel képviselteti magát, illetve nagyjából a felére csökkentette a jogdíjaknak és a pénzdíjaknak a szervezőkre eső részét.

A sajtótájékoztatón mások mellett felszólalt Mihók Attila, a világbajnokságot a MÚSZ-szal és az MVLSZ-szel közösen szervező Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatója elmondta, a nyitó- és záróünnepséget is szerény körülmények között tartják majd, ugyanakkor teljes sportolói létszámmal rendezik az eseményt, amely 100 ezer vendégéjszakát jelent a magyar turizmus számára. Hozzátette, a költségek terén nagyon visszafogott büdzsével terveznek, a bevételi oldalon azonban szeretnék maximalizálni a számokat.