Magyarország vár – Ahol a víz az úr: Mosonmagyaróvár

Szerző: Szerdahelyi Krisztina

Forrás: turizmus.com

 2021. augusztus 10. 14:08

Evezés vagy sétahajózás a Lajtán és a Mosoni-Dunán, gyógyfürdőzés és virtuális űrutazás – csak néhány izgalmas élmény azok közül, amit Mosonmagyaróváron a család apraja-nagyja kipróbálhat.

Városnézés gyalog és vízen

A Szigetköz fővárosának is nevezett Mosonmagyaróvár különlegessége, hogy a városon keresztül-kasul kanyarog a Lajta folyó, amely itt folyik bele a Mosoni-Dunába. Így a műemlék épületek és a középkori utcák gyalogos felfedezése után akár kajakba is szállhat a család, hogy a Malom-ági Lajtán és annak két csúszdáján keresztül a Lajta főágáig, onnan pedig a Mosoni-Dunáig evezve vízi úton is bejárja a várost és környékét.

Vízi csúszda a Lajtán

Fotó: Tourinform Mosonmagyaróvár

Évszázadok meséi

A gyalogos városnézés egyik kötelező célpontja a frissen felújított óvári vár, amely a 18. századig katonai erődítményként és végvárként szolgált. Egyike azon kevés várunknak, amelyet nem csak romjaiban tekinthetünk meg.

A felújított mosonmagyaróvári vár

Fotó: NÖF

Bár a patinás falak között kétszáz éve, Európában elsőként, felsőfokon képeznek gazdászokat, agrárszakembereket, a vár természetesen nyitva áll a turisták előtt is, akik jelenleg három tárlatot nézhetnek meg itt.

 

Családi csobbanás

A városi séta és a múzeumjárás fáradalmait pihenjük ki Mosonmagyaróvár híres termálfürdőjében, amelynek vizét Európa öt legjobb gyógyvize közé sorolták. A tavaly megújult Flexum Thermal & Spa-ban a vendégeket nyolc termálvizes élménymedence, hatalmas zöld területek, impozáns belső pihenők, családok és gyerekek számára kialakított interaktív játékpark, gyermekmedence és bébimedence várja.

 

Kihagyhatatlan élmények

Futura Interaktív Természettudományi Élményközpont: A négyszintes tudományos játszóházat egy 300 éves műemlék magtárban rendezték be. A rengeteg izgalmas játék és kísérleti bemutató megismertet a négy őselem – víz, föld, levegő és tűz – titkaival, és bemutatja a Szigetköz növény- és állatvilágát. A planetáriumban még virtuális űrutazást is tehetünk.

Tudományos játszóház négy szinten

Fotó: Futura

Gyurkovich-gyűjtemény: A képzőművészet kedvelői a klasszicizáló Cselley-házban Gyurkovich Tibor 19. és 20. századi páratlan festménygyűjteményét nézhetik meg.

Szigetköz Kalandpark: A Rudolf-ligetben kialakított, 80 akadályos, különböző nehézségi szintű drótkötélpályán a család minden generációja próbára teheti ügyességét. A legfőbb attrakció a Mosoni-Duna felett 12 méter magasan átívelő csúszópálya.

Mosonmagyaróvár belvárosa

Fotó: Tourinform Mosonmagyaróvár

Sétahajózás: A Party Csárda és Szabadidőpark sétahajóin különböző hosszúságú túrákra indulhatunk a kanyargós vízi rengetegben.


A cikk eredetileg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány "Magyarország vár" című kiadványában jelent meg. A lap főtámogatója: