Budapestről szárnyashajóval és vonattal, az EuroVelo6-on pedig kerékpárral is érkezhetünk a Duna festői barokk városkájába, amelyre bizonyosan kevés lesz egy nap, annyi látnivaló vár itt bennünket.

A legek városkája

A Dunakanyar szívében elterülő Vác közel ezeréves múltra tekint vissza, és bár a középkorban virágzó város volt, a török időkben szinte teljesen megsemmisült. Újkori felemelkedését jórészt Mária Teréziának köszönheti, a hangulatos főtér mai arca az uralkodó 1764-es látogatására alakult ki.

Kolodko Mihály Mária Teréziáról készül miniszobra a diadalív előtt
Fotó: Vác és Környéke TDM

A város legjei között első helyen áll az ország egyetlen diadalíve, amelyet szintén a fenség tiszteletére állítottak – bár ő állítólag nem mert alatta átmenni –, és itt emelkedik az ország negyedik legnagyobb bazilikája is.

 

Találkozás a múmiákkal

A Memento Mori kiállítás a főtér egyik lakóházának középkori pincéjében kapott helyet, és abból a leletegyüttesből lett kialakítva, amelyet harminc éve tártak fel, amikor 262, többnyire jó állapotú, díszes barokk koporsóban hajdani váci polgárok mumifikálódott testeire bukkantak.

Memento Mori
Fotó: Vác és Környéke TDM

A látogató előtt feltárul egy 18–19. századi kripta felnőtt- és gyermekkoporsókkal és üvegfedél alatt három múmiával. Külön teremben láthatók a festett halottas ládákból előkerült szakrális tárgyak, közülük nem egy valódi mestermű.

 

Sajdik és a Tündérkert

A legendás Pannónia-ház Tündérkertjében szívesen fotózkodnak az ifjú házasok Vertel Andrea keramikusművész bohókás figurái és az épület falán felkúszó életfa előtt. A kiállítótermekben a Sajdik-gyűjteményt járhatjuk körbe.

A váci bazilika
Fotó: Vác és Környéke TDM

A neves karikaturista 140 alkotását bemutató tárlat minden darabját a sajátos sajdiki humor lengi be. A gyerekeket külön teremben várják kedvenc mesefiguráik, köztük Pom Pom, Gombóc Artúr és a Nagy Ho-ho-horgász.

 

A cikk eredetileg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány "Magyarország vár" című magazinjában jelent meg. A lap főtámogatója: