Magyarországi utazási mellékletek a szlovákiai magyar napilapban

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 2014. szeptember 18. 21:59

Szeptemberben már negyedik alkalommal jelentkezett magyarországi utazási melléklettel az Új Szó, Szlovákia egyetlen magyar nyelven megjelenő napilapja.

A Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai képviselete, közösen a társaság Budapest-közép-dunavidéki, Balatoni, valamint Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságaival, négy, egy-egy témát körüljáró melléklet megjelenésében működött közre ebben az évben.

Áprilisban a wellnessturizmus volt a központi téma: az olvasók megismerhették a gyógyító víz, a wellnesskezelések testre és lélekre gyakorolt jótékony hatását, és betekinthettek a titokzatos szaunaszeánszok világába is.

Júniusban Győrről jelentek meg turistacsalogató cikkek. Győrt a folyók városaként, műemlékekben gazdag városként, illetve a fesztiválok városaként is említi a lap, de csábít a nyugat-dunántúli borok és pincék felfedezésére is.

A júliusi számban a Balatonról lehetett olvasni. A lapszámból kiderült: a balatoni nyaralás nemcsak a vízről szól, hanem a régió számos más aktív időtöltést, illetve kulturális élményt is kínál. A legfrissebb melléklet budapesti utazásra csábítja a szlovákiai magyarokat. A magyar fővárosban élményekben gazdag séták, a zsidónegyed titkai, gazdag fürdőkultúra, de romkocsmák és más szórakozási lehetőségek is várják az ide látogatókat – olvasható az Új Szóban.

A szlovákiai magyarok jól ismerik Magyarország turisztikai kínálatát. A cikkek ezért olyan, kevésbé ismert látványosságokat és rendezvényeket is említenek, amelyek a Magyarországhoz közelebb élő, gyakrabban ide látogató, a magyar vonatkozású témákra fogékonyabb közönséget célozzák meg. Ilyen volt például a győri Győrkőc Fesztivál, vagy a balatonfüredi Jókai Mór Emlékház.

A napilap 25 ezer példányban jelenik meg, de olvasóközönsége eléri a 112 ezret is. A lapot elsősorban Szlovákia nyugati részén, illetve a határ menti, magyarok lakta vidékeken olvassák.