Márciusban körbefürödhetjük a Balatont

Szerző: Kaszás Fanni

Forrás: turizmus.com

 2024. február 20. 13:37

Március 2-án Balatonfüreden, a Kisfaludy strandon indul a Fürödjük körbe a Balatont! címet viselő kezdeményezés, majd két további helyszínen csobbanhatunk a jeges vízben a Balatoni Jegesmedvék szervezésében. A programban hidegterápia és speciális légzésgyakorlatok is szerepelnek.

A főszervező, Pribék István, a Balatoni Jegesmedvék trénere, alapítója és vezetője lapunknak elmondta: a rendezvénysorozattal az a céljuk, hogy az egészséges életmódot és a téli Balatont népszerűsítsék, hiszen ilyenkor üresek a strandok.

A Balatoni Kör támogatásával megvalósuló eseményen a Balatoni Jegesmedvék csoport tagjaival közösen lehet majd fürdőzni a tóban. Márciusban három esemény valósul meg, a helyi polgármesterek támogatásával. A rendezvénysorozat március 2-án, a balatonfüredi Kisfaludy strandon indul, majd március 9-én Alsóörsön, a városi strandon folytatódik. Végül 23-án Szigligeten is csobbanhatnak a hideg vízben a bátor jelentkezők – itt egyébként a szilveszteri jeges csobbanásnak is hagyománya van. A szervezők reményei szerint még két helyszínen (Siófokon és Balatonudvarin) is lehet csobbanni áprilisig, ez azonban az időjárástól is függ, hiszen a hidegfürdőzés szezonja csak 15 fokos vízhőmérsékletig tart.

Márciusban többször is fürödhetünk a jeges balatoni vízben

Fotó: Balatoni Jegesmedvék.

 

Az eseményen kezdők is részt vehetnek, a szervezők ígérete szerint biztonságos, vezetett körülmények között lehet kipróbálni a különleges élményt nyújtó hidegterápiát. "A hidegterápia ma már kutatott és elismert módszer, rengeteg pozitív hatását ismerik. Egyedül veszélyeket rejthet magában, de csoportban biztonságos, ezért is javaslom így elkezdeni" – tette hozzá Pribék István. Kiemelte, hogy a Balatoni Kör támogatásának köszönhetően a rendezvénysorozat turisztikai programként is megállja a helyét, a résztvevők mellett sokan nézőként vesznek részt az eseményeken.

„Az mindig jó, amikor történik valami a Balatonnál télen. Ha ez még egészségmegőrzéssel is párosul, az még jobb. Ráadásul a hideg vizes fürdőzéssel olyan embereket is meg lehet mozgatni, akik eddig otthon ültek" – nyilatkozta Pach Gábor, a Balatoni Kör elnöke a balatonfured.hu oldalnak. Reményei szerint a kezdeményezésen a turisták mellett helyi lakosok is részt vesznek majd, aktívan vagy csak nézőként.

A helyiek és a lakosok aktívan és nézőként részt vehetnek az eseményen

Fotó: Balatoni Jegesmedvék

 

Azokat, akik esetleg lemaradnak a tavaszi fürdőzésekről, nyáron is várják a Jegesmedvék: minden eseményen 150 kiló jéggel készülnek a melegebb vizet lehűteni azok számára, akik hűsítő élményekre vágynak. Magyarországon egyébként egyre nagyobb az érdeklődés a hasonló, extrém események iránt, mivel a hidegfürdőzésnek például az élményszerzés mellett jelentős mentális, egészségmegőrző hatása is van – állítják a szervezők.

Az első állomáson, Balatonfüreden 10 órától 11.30-ig várják az érdeklődőket, a strandon átmelengető, forró teával és pogácsával készül a Borház Pizzaház és a Taverna Étterem a csobbanás után. Bővebb információ az esemény Facebook-oldalán található.