Közelebb jött Marokkó

Forrás: turizmus.com

 2017. október 30. 21:32

A Wizz Air és a Ryanair közvetlen járatokat indított, a MUISZ és a Marokkói Nemzeti Turisztikai Hivatal pedig együttműködési megállapodást írt alá.
A Budapest Marriott báltermében, október 30-án marokkói fogadás keretében szentesítették Magyarország és az észak-afrikai ország turisztikai kapcsolatainak magasabb szintre emelését.

Az apropót egyrészt az adta, hogy a Wizz Air Agadirba, a Ryanair pedig Marrákesbe indít közvetlen járatot Budapestről. Másrészt Erdei Bálint, a MUISZ elnöke és Abderrafia Zouitene, a Marokkói Nemzeti Turisztikai Hivatal vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá, amelynek értelmében a magyar utazási irodák 2018 áprilisában, Marokkóban tartják tavaszi közgyűlésüket.

Az október 30-i eseményre, Budapestre érkezett Mohammed Sajid, Marokkó turisztikai minisztere is, aki tárgyalásokat folytatott Boros Emesével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi turisztikai kapcsolatokért felelős kormánybiztosával.

Felvételeinken a marokkói est néhány pillanatát örökítettük meg:

Mohammed Sajid köszönti a megjelenteket, a pulpitus mellett a marokkói uralkodó fényképe

Boros Emese köszönti a megjelenteket

Abderrafia Zouitene és Erdei Bálint az aláírás után

A marokkói est vendégei a Marriott Budapest báltermében

Fotók: Grósz Balázs