Megépül a hiányzó kerékpárút-szakasz is a Tisza-tónál
A kormány döntése szerint 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között - közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
![]() |
Révész Máriusz tájékoztatása szerint a beruházás magában foglalja a Tisza-híd konzolos kiegészítését, és két kisebb híd megépítését.
Ezzel a fejlesztéssel 65 kilométeres szakaszon a Tisza-tavat teljesen körbe lehet kerékpározni, biztonságos módon, a forgalomtól teljesen elzárt körülmények között - mondta.
A városvezetés gondos előrelátásának köszönhetően már kész tervek vannak a kerékpárút megépítésére, a közbeszerzést követően rögtön indulhat a beruházás - tette hozzá.
![]() |