Megjelent a kínai nyelvű Budapest Guide

Forrás: turizmus.com

 2015. szeptember 21. 17:02

A kínai turisták és vendégéjszakák száma dinamikus emelkedést mutat Magyarországon, így Budapesten is. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a lendületesen növekvő adatokra azonnal reagálva – a kínai turisták igényeihez alkalmazkodó – kínai nyelvű Budapest Guide-ot készített.

Lássunk néhány adatot annak alátámasztására, miért is volt időszerű és hiánypótló a kínai nyelvű városkalauz elkészítése: Már a Peking-Budapest közvetlen járat 2015. május eleji startját követően – a várakozásoknak megfelelően – Budapest kereskedelmi szálláshelyein megugrott a kínai turisták forgalma és tartózkodási idejük is emelkedett.

A 2014. évi 19 %-os forgalomnövekedést is túlszárnyalva, a kínai vendégéjszakák száma idén májusban 58 %-kal, júniusban 20 %-kal, júliusban pedig 56 %-kal emelkedett az előző év azonos hónapjaihoz képest. Ha a növekedés tartós marad, év végére elérhető a 170-180 ezer kínai vendégéjszaka, szemben a 2014. évi 125 ezerrel. Kiemelendő továbbá, hogy a tartózkodási idő 1,6-ról 1,8 napra kúszott föl 2015. május-július között. Ez arra enged következtetni, hogy a vendégek egy része, európai körútja végeztével, hazafelé is Budapestről repül, így 1+1 vendégéjszakát tölt a magyar fővárosban.

A 20 ezer példányban kiadott kínai nyelvű Budapest Guide, melyet idén – a piaci igényekhez igazodva – a másik hét nyelven megjelent változattól eltérő időpontban adott ki a BFTK, 2016-tól a többi nyelvhez csatlakozva, azokkal együtt kerül majd kiadásra.

Az új kiadvány terjesztése folyamatos. A BFTK – többek között – a Budapestinfo márkanév alatt üzemeltetett infopont-hálózatán keresztül juttatja el a kiadványt a külföldi turistákhoz. A Budapestinfo Pont irodákkal a reptéren, a belvárosi Sütő utcában, a Városligeti Műjégpálya épületében és a Várnegyedben találkozhatnak a Budapestre látogatók. A hálózatot szezontól függően 8-10 közterületi mobilpult egészíti ki. 2015 nyarán és őszén – az állandó pontokon kívül – a Budapestinfo hálózat számos rendezvényen is képviselteti magát. A számítások szerint az évente Budapestre látogató 3,5-4 millió turista tartózkodása alatt legalább egyszer igénybe veszi a Budapestinfo magas szintű szakmai szolgáltatásait.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ 2016-ban a Budapestinfo hálózat kiterjesztését és megújítását tervezi, melynek során a közszolgáltatási és a Főváros által elvárt üzletpolitikai szempontokat is figyelembe veszi.