Megkezdődött a bányászati múzeum építése Dorogon

Forrás: turizmus.com

 2018. január 30. 16:12

Elindult az építkezés a városközpontban lévő, műemléki védettségű Reimann-altáró bejáratánál 250 millió forintos uniós támogatással.

Tittmann János polgármester (független) elmondta, az altáró alagútszerű bejárata mellett felépülő kiállítótérben, kétszintes térben terepasztalok, valamint makettek és modellek segítségével interaktív környezetben jelenik meg Dorog és a szénmedence bányászatának története.
A látványtér Magyarországon egyedülálló módon több rétegben mutatja be a várost, a település alatt húzódó bányajáratokat és a vasútvonalakat, a település térszerkezetének változásait. A kiállítótér mellett információs központot is kialakítanak, amely a környékbeli települések turisztikai látnivalóira hívja fel a figyelmet.

2019 májusában nyílik meg a múzeum

Fotó: pixabay.com

A Dorogi-medencében 230 éves múltra tekint vissza a bányászat. A Reimann-altárót 1915-ben kezdték kialakítani, és 1918-ban hozták felszínre az első csille szenet föld alatti vasút segítségével. Az altáró vasútvonalát már 1921-ben villamosították, a vágat hetven évig üzemelt. Legnagyobb kiterjedése idején hossza meghaladta a 36 kilométert, a Dorog, Csolnok, Annavölgy, Sárisáp és Tokod településekhez tartozó bányákat kötötte össze. A második világháború idején a föld alatti járatok több ezer ember számára szolgáltak óvóhelyül.