TV-maci, Malév és úttörődalok – Retro Élményközpont nyílt Budapesten

Szerző: Kaszás Fanni

Forrás: turizmus.com

 2021. augusztus 06. 19:18

A hétfőn megnyitott Budapest Retro Élményközpont interaktív időutazásra hívja látogatóit a főváros központi részén, a Deák tér mellett. Három szinten kvízek, videók és játékok segítségével mutatják be a 70-es, 80-as évek használati tárgyait, emlékeit és hogy milyen volt az élet akkoriban.

Az Október 6. utcában megnyílt élményközpont részeként működő bisztróba lépve rögtön a 70-es, 80-as évek világába csöppenünk: piros bárszékek, korabeli slágereket játszó zenegép, ami régi 10 forintossal működik, Bambi, turbó rágó, kakasos nyalóka, rózsaszín tetejű mignon és az elengedhetetlen retró melegszendvics megalapozza a hangulatot már a kiállítási térbe való belépésünk előtt.A Budapest Retro Élményközpont az ezredforduló előtti évtizedek gulyáskommunizmusának hangulatát mutatja be a látogatóknak, egészen egyedi megközelítésben, interaktív módon. A szöveges tartalmak többsége négy nyelven (magyar, angol, német, orosz) elérhető.

Az élményközpont üzemeltetői hangsúlyozzák: egyedüli céljuk a szórakoztatás, hogy a több évtizeddel ezelőtti használati tárgyak segítségével visszarepítsenek bennünket a múltba – mindenféle politikai szerepvállalás nélkül, magukat "legtávolabb tartva a kommunizmus eszméitől".

retro

Több tárgyat megmentettek és így került a kiállításra: ilyen például az eredeti Ferihegy neonfelirat

Fotó: Budapest Retro Élményközpont

Kiss Andrea igazgató elmesélte, több mint hat évbe telt, hogy az egykori irodaházból kialakítsák az élményközpontot, összegyűjtsék a kiállítási tárgyakat és interaktív módon berendezzék a helyszínt. Az ötletet egy nyugat-európai, hasonló alapon működő múzeum adta a Budapest Retro Élményközpont megvalósításához. A hely tulajdonosa egy kreatív projektekkel foglalkozó kft., melynek ügyvezetője Horváth Ákos.

A kiállítási tárgyakat főként gyűjtőktől és magánszemélyektől vásárolták, de kaptak felajánlásokat is, és olyanok is vannak, akik a kiállítás meglátogatása után ajánlottak fel egy-egy tárgyat, amely jó ideje a padlásukon porosodik. Kiss Andrea elmesélte azt is, hogy a gyűjtemény egy részét ők maguk mentették meg, ilyen például az eredeti Ferihegy felirat a budapesti repülőtérről, és vannak olyan részei is a kiállításnak, melyet egy az egyben egy már bezárt gyárból emeltek át.

retro

Kipróbálhatjuk milyen lehetett hírolvasóként a Híradó díszletében ülni

Fotó: Budapest Retro Élményközpont

A kiállítás nem véletlenül kapta az élményközpont nevet: teljesen interaktív, játékokkal, kvízekkel és videókkal várja a látogatókat, de a régi telefonokon tárcsázva akár Kádár Jánost is meghallgathatjuk (Nádas György hangján), ezenkívül régi úttörődalokat, vicceket és rádiókabaré-részleteket is élvezhetünk a telefonfülkékben.

A vállalkozó szelleműek "járőrözhetnek" egy Lada rendőrautóval a Gazdagréti lakótelepen a Szomszédok teleregény idején, vagy kipróbálhatják magukat hírolvasóként a korabeli Híradó stúdiójában.

retro

A legalsó szinten egy teljes korabeli utcát berendeztek, itt akár egy járőrautót is kipróbálhatunk

Fotó: Budapest Retro Élményközpont

A kiállítás egyik legizgalmasabb része bemutatja, mi mindent vitt magával az űrbe Farkas Bertalan. Régi videojátékokkal is játszhatunk a panelházak között, vagy felpróbálhatjuk, hogy állna a 70-es, 80-as évek divatja, például a lila susogós melegítő.

Hogy ne csak a történelmi tényekről lássunk leírásokat, az embereket akkoriban leginkább izgató sztorik és városi legendák is megjelennek a kiállításon – ilyen például a legendás gyűjtés a sorozatbeli Isaura rabszolga felszabadítására vagy a futótűzként terjedő korabeli történet arról, hogy Nagy Feró állítólag csirkét darált a színpadon.

A kiállítási teret elhagyva akár meg is vásárolhatjuk egy-egy régi játék felújított változatát, például a moncsicsit, vagy beülhetünk a bisztróba egy Bambira. Az élményközpont hétfőtől vasárnapig 10-től 20 óráig tart nyitva, míg a bisztró egészen este 10-ig várja a vendégeket.

retro

Az élményközpont több mint ezer különleges tárggyal és ultramodern interaktív szórakoztató elemekkel várja az érdeklődőket

Fotó: Budapest Retro Élményközpont

A  turistacsoportok számára idegenvezetést is tudnak adni (ehhez azonban előzetes foglalás szükséges), a tárlat iskolai csoportoknak is ideális múltidéző helyszín lehet egy tantermen kívüli tanórára, vagy osztálykirándulás állomásaként, és szívesen várják az egyedi megkereséseket is, mint például esküvői fotózás, vagy csapatépítő programok.

Az élményközpont most lehetőséget kínál az idegenvezetők számára, hogy ingyenesen megtekinthessék a kiállítást. Őket idegenvezető-igazolvánnyal még szombaton, augusztus 7-én is várják előzetes regisztráció után, jelentkezni az andrea@budapestretro.com címen lehet.