Korlátozásokkal látogatható a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár
Forrás: MTI/turizmus.com
2021. november 19. 20:48
Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a karácsonyi vásár, idén azonban újra megszokott helyén, a Vörösmarty téren várja a budapesti, vidéki és külföldi látogatókat.
A rendezvényt Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes és Faix Csaba, a szervező Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója nyitotta meg péntek délután. Az igazi ünnepi hangulatról Kuna Vali és a Fourtissimo gondoskodott.
![]() |
Megnyílt a Vörösmarty téren a karácsonyi vásár |
Fotó: Budapest Brand |
„Nagy öröm, hogy ha korlátok között is, de a járványügyi helyzet megengedi a hagyományos karácsonyi vásár megtartását. A Fővárosi Önkormányzat 1998 óta minden évben megrendezi, tavaly a pandémia sajnos közbeszólt” – mondta az eseményt megnyitó főpolgármester-helyettes a helyszínen. Kiemelte, hogy a koronavírus elleni védekezés érdekében a budapesti karácsonyi vásárt idén kordonok között tartják, a rendezvény csak védettségi igazolvány felmutatásával látogatható. Emellett a vendéglátó egységeknél idén először bevezetik a készpénzmentes vásárlást, hogy ezzel is csökkenthessék a járványügyi kockázatot.
![]() |
A kitelepült vendéglátóhelyeken idén először bevezetik a készpénzmentes vásárlást |
Fotó: Budapest Brand |
Érkezik a finn Mikulás
A szervezésnél arra törekedtek, hogy a vásár budapestinek, vidékinek, ide látogató külföldinek egyaránt élményt nyújtson, ezért családi kedvezményekkel, az adventi hétvégéken meghitt közös gyertyagyújtással, december 1-től pedig a Gerbeaud-ház homlokzatára vetített ünnepi fényfestéssel készülnek.
November 28-án vasárnap gyújthatjuk meg közösen az első gyertyát a hatalmas közös adventi koszorún, a finn Mikulás pedig december 5-én, vasárnak érkezik a vásárba, hogy a gyerekekkel találkozzon és személyesen mondhassák el neki karácsonyi kívánságaikat.
Elérhető árak és kézműves termékek
A főpolgármester-helyettes azt is hozzátette, hogy igyekeztek a vásárt mindenkinek a pénztárcájához szabni, így a kitelepülő éttermek mindegyikében elérhetők 1500 forintos áron egytálételek, a kézműves árusoknál pedig egy-egy apró ajándék azok számára is belefér, akik nem tudnának egy drágább terméket megfizetni.
A szervező Budapest Brand NZrt. vezérigazgatója, Faix Csaba arról beszélt, hogy a vásár egészen december 31-ig várja a látogatókat a Vörösmarty téren. Ezután – talán elsőként – boldog ünnepeket kívánt minden hazai és külföldi látogatónak – utóbbiaknak angolul is, és kiemelte köszöntőjében, hogy a hazai kézművesek, akiknek komoly pályázati kiírásnak kellett megfelelniük, kizárólag tradicionális minőségi hazai termékeket kínálnak az idei vásárban, nem pedig tucatárut.
![]() |
Nem tucatárut, hanem hazai kézműves termékeket kínálnak az ajándékot keresőknek |
Fotó: Budapest Brand |
A rendezvényen árusító, tradicionális magyar kézműveseket pályázaton választották ki, jelentkezésükhöz műhelyfotót is csatolniuk kellett a minőségi termék garantálása érdekében. Elindult a vásár honlapja is, ahol minden hasznos információ és az árusok kínálata is megtalálható.
Kedvezmények a Budapest Carddal
Nem csak a karácsonyi vásár miatt érdemes Budapestre látogatni az adventi időszakban. Aki az ünnepi fényekbe öltözött főváros felfedezésére indul, számos kedvezményt vehet igénybe Budapest Card tulajdonosként. A Vörösmarty téri vásáron a kártyát felmutatva minden kézműves és gasztronómiai termék árából 10% kedvezmény jár, ha pedig a kártyát november 19. és december 31. között a Budapest Info Pontok egyikén váltja meg, ajándék forralt bort is kap mellé.