Megnyílt a Budapesti Tavaszi Vásár

Forrás: turizmus.com

 2018. március 24. 09:27

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a Vörösmarty téri színes kulturális forgataggal köszönti a tavaszt egészen április 22-éig.

Sokéves tapasztalat, hogy a tavaszi és az adventi vásár a turisták és a családok egyik kiemelten kedvelt célpontja. Budapest Főváros Önkormányzatának célja – és ebben segíti hivatalos turisztikai és kulturális cége a BFTK –, hogy márkaépítő tevékenységével az Európa legjobbjai között számon tartott Budapesten minden évszakban élményekben gazdag programokat kínáljon.

Korunk turistái olyan célállomásokat választanak, ahol izgalmas a A Budapesti Tavaszi Fesztivál, valamint a vele egy időben rendezett, a húsvét ünnepkör köré szervezett Budapesti Tavaszi Vásár egymást erősítve teszi még vonzóbbá Budapest desztinációt, erősíti a Budapest brandet.

A gyerekekre is gondoltak

Fotó: turizmus.com

A héten kiadott, legutóbbi KSH felmérések szerint a 10 millió kereskedelmi vendégéjszaka felett „teljesítő” 2017-es év után, 2018 januárjában tovább folytatódott a budapesti vendégforgalom élénkülése: a budapesti turizmusstatisztikák történetében az idei az első olyan januári hónap, amikor a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma a 600 ezret is átlépte. Mindez, a közösségi szálláshely-megosztók – elsősorban az Airbnb – által generált forgalommal kiegészülve, akár az egymillió vendégéjszakához is közelíthet egyetlen hónap alatt.

Kulturális, kézműves, gasztronómiai kínálat – magas minőségben

A tradicionális és az újra gondolt, modernebb formába öntött ipar- és népművészeti tárgyak, valamint a design kiemelt helyet kapnak a vásáron. A helyi, válogatott alapanyagokból készült ízletes ételkülönlegességek, kézműves édességek, italok kiegészítik a hagyományos magyar vásári konyha választékát.

A minőség záloga, hogy már hagyományosan független szakmai zsűri választja ki azokat a magas minőségű termékeket, amelyeket bemutathatnak és árusíthatnak a rendezvényen, legyen szó akár kézműves termékekről, ajándéktárgyakról, akár trendi és kifinomult gasztronómiai különlegességekről.

A zsűrizett kéz- és iparművészek több mint húszféle tradicionális mesterség képviselői. Ők a hagyományokat, az ősi szakmákat és a kulturális értékeket megőrizve igyekeznek tovább gondolni, a mai kor igényeinek megfelelően újragondolni tevékenységüket.

Elismert vendéglősök a pultok mögött

Fotó: turizmus.com

A Vörösmarty téren itthon és külföldön évtizedek óta elismert vendéglősök állnak a pultok mögött, így küldetéstudattal, hitelességgel képviselik a Kárpát-medencei gasztrokulturális értékeket, a húsvéti és pészah ünnepkör hagyományait. Itt a helyi, válogatott alapanyagokból készült ízletes ételkülönlegességek, kézműves édességek, italok kiegészítik a hagyományos magyar vásári konyha választékát.

Tematikus hetek és szerdánként gasztronómiai program

A vásár hetente más-más tematikus gasztronómiai kínálattal várja az ínyenceket.

Szerdánként 14-16 óra között ingyenes vásári delikátesz kóstolóval vár mindenkit a vásár kávézója. A gasztroprogram házigazdája Búza Sándor lesz. A kóstolókon különleges ételeket, italokat, a húsvét esetében például kölesből készült vargányás juhhúskását, citromos bárány kolbászkákat, a delikátesznél friss juhsajtokat próbálhatnak ki az érdeklődők. A program részeként minden szerdán két vendéget hívnak a gasztromesterek, akik – a heti tematikához kapcsolódva – mutatják be termékeiket. Április 4-én így Dúzsi Tamás kínálja rosé borait, valamint Csordás László – nemzeti kulturális kincsünk egyik remekét – a karcagi birkafőzés hagyományát mutatja be.