Megnyílt a Szent Márton és Pannónia című kiállítás

Forrás: turizmus.com

 2016. június 05. 08:23

Két helyszínen, Pannonhalmán és Szombathelyen nyílt meg pénteken az ókeresztény Pannonia leleteit mintegy 350 műtárgyon keresztül bemutató, Szent Márton és Pannónia című régészeti kiállítás.

A Pannónia történetének Szent Márton korától a népvándorlás koráig terjedő öt évszázadát felölelő, Pannonhalmán és Szombathelyen látható régészeti kiállítás mintegy 350 műtárgy segítségével mutatja be, hogy miként terjedt el és maradt fenn a kereszténység a római világ határán.

 

A szombathelyi és pannonhalmi tárlatok anyagának nagy része a Nemzeti Múzeumból valók, s összesen hat téma köré épülnek: három a vasi megyeszékhelyen, három pedig Pannonhalmán, az Apátsági Múzeumban látható.

Szombathelyen látható a tárlat első három fejezete, amelyek az egykori Savaria Márton-kori világát mutatják be régészeti leletekkel, valamint a kereszténység megjelenésének tárgyi emlékeivel.

A Pannonhalmán megtekinthető negyedik fejezet a monostor ezeréves történetét mutatja be Szent Márton tükrében, valamint az ókeresztény templomi liturgiákat. Az ötödik részben a kereszténység megjelenése utáni időszakot, a hatodik részben pedig azt ábrázolják, hogyan viszonyult a felső, elit társadalmi réteg a kereszténységhez.

 

A Szent Márton és Pannónia című időszaki kiállításon egyes tárgyak 3D-s nyomtatóval készült replikáját a látogatók a kezükbe vehetik. A családosok számára kincskereső füzet készült, amelyben a rejtvények mellett Szent Márton életének Sulpicius Severus által lejegyzett tettei képregényes formában jelennek meg.

A kiállítás Pannonhalmán szeptember 30-ig látogatható.

A pannonhalmi kiállítás pénteki megnyitóján Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, szombathelyi megyéspüspök kiemelte: néphagyományaink és művészeti kincseink mutatják, hogy a nép körében Szent Márton kultusza folyamatosan jelen van. Tiszteletét tovább kell vinni, s erre jó lehetőséget ad a születésének 1700. évfordulójára rendezett emlékév, amely Szombathelyet és Pannonhalmát is egységbe kovácsolta.

 

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy az egykori püspök életpéldája "aktuálisabb, mint valaha a szegénységgel küszködő világban", mert "az egyéni, személyes szeretet jótéteményeire szükség van".

Alberto Azevedo érsek, a Szentszék kulturális tanácsának tagja Szent Márton életét és kultuszának kibontakozását felelevenítve arról beszélt, hogy reményei szerint a kiállítást megtekintők "megértik, hogy a jövő akkor lehet békés és boldog, ha ma sem félünk Szent Márton lelkületétől és bátorságától".