Megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk Csarnoka

Forrás: turizmus.com

 2022. június 03. 13:14

Csaknem 80 év után újra látogatható a Szépművészeti Múzeum három nagy csarnoka. A Reneszánsz, valamint a 2018-ban, az átfogó rekonstrukciónak köszönhetően megnyílt Román mellett, péntektől a most felújított, csaknem 800 négyzetméteres Barokk csarnokot is birtokba vehette a közönség.

A most megnyílt Barokk Csarnok a múzeumi épület átfogó felújításnak és modernizációjának köszönhetően újult meg. Az intézmény városligeti szárnyának felújítása ezzel gyakorlatilag befejeződött, az épület rekonstrukciójának utolsó szakaszában a múlt év végén a Régi Képtár 17. századi, tavasszal pedig a 18. századi művészetet bemutató kiállítóterei nyíltak meg a látogatók elől – közölte az intézmény.A most megnyílt múzeumi térben mintegy negyven, a csarnok építészeti stílusához kapcsolódó szobrot és domborművet is megcsodálhatnak a látogatók, köztük az itáliai öntőműhelyek kisbronzait, valamint velencei mesterek márványból és fából faragott remekműveit.

A barokk festészet és szobrászat remekei díszítik a Szépművészeti Múzeum most átadott, felújított Barokk Csarnokát

Fotó: Szépművészeti Múzeum

A szobrok mellett, a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő itáliai, spanyol és német kollekcióból kiválasztott közel harminc festménnyel is találkozhat itt a közönség, ezeken a műtárgyakon keresztül a barokk festészet stiláris sokszínűségéről és tematikus gazdagságáról kaphatnak képet a látogatók.

A három nagy múzeumi tér utoljára 80 éve volt egyidejűleg nyitva. Ekkor, a II. világháborúban, Budapest ostromakor a Román Csarnok megsérült, lezárták, később raktárként használták, csak 2018-ban nyílt meg a látogatók előtt, az elmúlt években azonban a felújítás alatt lévő Barokk Csarnokot nem láthatta a közönség.

A megújult Barokk Csarnok

Fotó: Szépművészeti Múzeum

A Szépművészeti 2015-ben kezdődő felújítását és modernizációját 2020-ban a legjelentősebb európai műemlék-helyreállítási díjjal, Europa Nostra-díjjal ismerték el.

Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum építészeti stílusokat megjelenítő, historizáló belső terei – a Román, a Reneszánsz és a Barokk Csarnok – közül a barokk művészetet bemutató csarnok idézi fel a korban hozzánk legközelebb álló stílust.

Az eredeti tervek szerint ennek a térnek nemcsak a kialakítása emlékeztetett volna a 17–18. század művészetére, de az ebben a korszakban készült híres szobrok gipszmásolatai is ide kerültek volna. A Barokk Csarnok belső dekorációjának tervezése során az is felmerült, hogy a Román és Reneszánsz Csarnokhoz hasonló díszes festést kapjon. Ez végül nem valósult meg, csak az aranyozott stukkódekoráció készült el és a barokk szobrok másolatainak beszerzése is elmaradt. Így a tér kezdetben nem is kiállítótérként, hanem a gipszmásolatok és modern szobrok raktáraként működött.

A második világháború után a pillérek mögötti körfolyosót – paravánnal leválasztva – raktárnak és közlekedőnek használták

Fotó: Szépművészeti Múzeum

A második világháború után a csarnok középső részében 19. és 20. századi szobrokból rendeztek tárlatot, a pillérek mögötti körfolyosót – paravánnal leválasztva – raktárnak és közlekedőnek használták.

A következő évtizedekben ismét raktárként funkcionáló teret a múzeum korábbi, 1987-ben elkezdett kisebb léptékű rekonstrukcióját követően, eredeti barokk festményekkel és szobrokkal berendezve, 2000-ben nyitották meg.

A 2015-ben indult átfogó múzeumrekonstrukció során a termet újból felújították és a most megnyílt csarnok a barokk festmények és szobrok újrarendezett kiállításának is otthont ad.