Budapest új múzeumában semmi sem az, aminek látszik

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2021. december 01. 13:56

December első napjától a nagyközönség számára is megnyílt az Illúziók Múzeuma a Bajcsy-Zsilinszky út 3. szám alatt. A főváros legfiatalabb múzeumát szerda este mutatták be a sajtónak.

A múzeumra pontosan ráillik a klasszikus vicc poénja, amelyben a rajtakapott házastárs ártatlan szemekkel magyarázza az egyértelmű helyzetet: ez nem az, aminek látszik.

Kivéve persze a bejáratot, a belépővásárlást, a ruhatárat, és nem utolsó sorban a kedves kísérőket, akik aztán magyarázataikkal valósággá teszik a benti kalandozást az illúziók sajátos világában.

Itt minden csak illúzió

Fotó: Illúziók Múzeuma

A lényeg azonban, hogy aki betér, felejtse kint a hétköznapokat és merüljön alá az optikai illúziók színes, megdöbbentő világába.

Például, a szimmetrikus illúzió szobájában, amely azt a hatást kelti, mintha egy teljesen hétköznapi, négy fallal körbevett szoba lenne. Pedig a helyiségnek csupán egyik fele van fizikailag jelen.

De megismerkedhetünk még többek között a lehetetlen háromszöggel, a Ponzo illúzióval, Shepard dobozaival, a feneketlen kúttal, egy izgalmas alagúttal, megcsodálhatjuk a mennyezetről lógó székeket, vagy a klónok asztalát, ahol saját magunkkal együtt foglalunk helyet. Nem elírás, máris öt klónunk közé huppantunk, kezdődhet a pókerparti, a kártyacsomag kikészítve.

Szabó Zsófi színésznő  a fordított szobában

Fotó: Illúziók Múzeuma

A felsorolás csupán ízelítő ebből a furcsa világból, amelyet csak átélve ismerhetünk meg a kötelező fényképezgetéstől kísérve.

A megnyitó házigazdája, Katz Dávid elmondta, az Illúziók Múzeumának karrierje Zágrábban kezdődött, azóta már félszáz világvárosban látogatható, és itt a mi régiónkban a budapesti a legnagyobb a maga 500 négyzetméteres területével. „Két alapszabály van a látogató számára: ne gyere magas sarkú cipőben, és nem lehet alkoholt fogyasztani” – üzent a házigazda, és csak a poén kedvéért hozzátéve, hogy „pedig az örvényfolyosó csak alkohollal jó”.

És hogy a múzeumba látogató hölgyek ne csak pozitív illúziókban reménykedjenek, a megnyitót saját tapasztalataival színesítő Szabó Zsófi színésznő megjegyezte: „van egy tükör, ahol én ronda voltam”.

Jonathan E. Benjamin, az Illúziók Múzeumát kiötlő és világszerte franchise rendszerben fejlesztő cég ügyvezető igazgatója elmondta: „Budapesten körülbelül hatvan múzeum várja a látogatókat, örülünk, hogy mi is tagjai lehetünk ennek a csapatnak”. Ami jövőt illeti, 2022-ben többek között Valenciában, Münchenben, Washington DC-ben, Dubrovnikban, Montrealban nyitnak múzeumokat.