Megnyílt az új katari nemzeti múzeum

Forrás: turizmus.com

 2019. március 27. 19:17

A Jean Nouvel világhírű francia építész által tervezett, sivatagi rózsát formáló látványos intézmény a világ egyik legnagyobb múzeuma.

A főváros, Doha parti sétányán mintegy egy évtizeden át épült múzeum alapterülete 52 ezer négyzetméter, nagyjából akkora, mint a Vatikáni Múzeumok területe. 11 galériát helyeztek el benne, területén egy mesterséges lagúna is van, és hozzá kapcsolódik az 1949-ig uralkodott Abullah bin Jaszim áz-Száni sejk helyreállított palotája is.

Az építkezés költségeit nem hozták nyilvánosságra, lapértesülések szerint mintegy 400 millió euróba kerülhetett a létesítmény. A múzeum megnyitását eredetileg 2016-ra tervezték.

A sivatagi rózsa

Fotó: wud.qa

A múzeum elnöke és a katari múzeumi hatóság vezetője, al-Masszaja bin Hamasz ász-Száni, a katari uralkodó lánytestvére a megnyitón cáfolta, hogy az Arab-öböl menti ország ellen a terrorizmus támogatása miatt 2017-ben meghirdetett politikai bojkott akadályozta volna a múzeum megnyitását. "A blokád semmilyen hatással nem volt a megnyitó időpontjára. A világ minden pontjáról szívesen látunk látogatókat és nyitottak maradunk az egész világ számára, nyitottak maradunk a párbeszédre" - hangsúlyozta.

Al-Majassza - akit a nemzetközi műkincspiac legbefolyásosabb személyiségeként ismernek - volt a felelős a múzeum gyűjteményének összeállításáért. A kiállítások megtervezésekor a kurátorok konzultáltak az öböl menti állam lakosaival és nemzetközi szakértőket is bevontak.

A megnyitóra Aj Vej-vej világhírű kínai képzőművész új installációt tervezett, a Gyöngyszökőkút nevű alkotás Katar történelmének állít emléket. Felidézi az ország virágzó gyöngyhalászatának drámai visszaesését az múlt század első felében azután, hogy az ország nyugati partvidékén 1940-ben kőolajra leltek, ami által kicsiny ország a világ egyik leggazdagabb államává válhatott.

Abderrahmane Sissako mauritániai filmrendező rövidfilmsorozatban örökítette meg a beduinok sivatagi nomád életét, amelyet a múzeum falaira fognak kivetíteni. A múzeum gyűjteményéből kiállítják például azt a 19. századi páratlan szőnyeget, amelyet másfélmillió gyöngy és smaragdok díszítenek.

Kapcsolódó cikkek