Szürreális élményeket élhet át a látogató Budapest új galériájában
Forrás: MTI/turizmus.com
2023. szeptember 01. 18:30
Az IKONO csütörtökön megnyílt budapesti galériájában a látogatók több mint 10 fantáziavilágban merülhetnek el interktív kiállításon. A tárlaton az érdeklődők többek között ecsetként használhatják saját kezüket, hogy fényekkel rajzoljanak a levegőbe, konfettieső alatt táncolhatnak, valamint egy óriási labdamedencébe is belevethetik magukat – olvasható a közleményükben.
![]() |
Immerzív élményeket kínál a múzeum |
Fotó: MTI / Mónus Márton |
Az élmények közül kiemelkedik a Végtelen lámpások szobája – ahol egy szürreális sétát tehetnek az érdeklődők a fények és árnyékok között –, valamint a Fény Festés elnevezésű élmény is, amelyet Pablo Picasso festészeti kísérletei ihlettek. Ezek mellett olyan művészek alkotásait is megtekintheti a nagyközönség, mint Koketit, Heather Bellino és Kimberly Leahey.
![]() |
Az IKONO egyik terme |
Fotó: MTI / Mónus Márton |
A Váci utca 27. szám alatt található galéria honlapja egyórás szürreális kalandot ígér, amiért a felnőtteknek (14 éves kor felett) 5700 forintot, a gyerekeknek (4–13 éves korig) 3200 forintot kell fizetni, 3 éves kor alatt ingyenes a belépés. A kiállítás mindennap 10-től 21 óráig látogatható, szombaton és vasárnap 22 óráig tart nyitva.