Megnyitották a balatonalmádi rendezvényházat

Forrás: MTI

 2017. július 30. 12:12

Július 28-án átadták a balatonalmádi rendezvényházat, így az egykor magtárként működő épületben néhány év szünet után ismét koncertek, kiállítások várják a látogatókat.

A megnyitón Keszey János, Balatonalmádi polgármestere elmondta, hogy az 1780-as években magtárnak épült ház egy múlt év végi kormányhatározat értelmében kerülhetett önkormányzati tulajdonba. A balatonalmádi önkormányzat 120 millió forintot kapott a kormánytól, az épületet 114 millió forintért vásárolták meg, 6 millió forintot pedig a ház felújítására fordítottak. A Magtár első kiállítása, a Balaton Tárlat augusztus első szombatján nyílik.