Megnyitották a felújított egri minaretet

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2018. december 22. 20:15

Háromszázmillió forintos állami támogatással újították fel Eger egyik kiemelkedő turisztikai látványosságát, a török kori minaretet.

A város ikonikus építészeti emléke ismét a régi pompájában látható. A híres műemléket nemcsak kívülről, hanem belülről is felfedezhetik az érdeklődők.

Az egri minaret világviszonylatban is kiemelkedő érték, amely napjainkban a legészakibb fekvésű olyan török kori épület, amely szinte teljes épségében fennmaradt. A legutóbbi, - a négy évtizeddel ezelőtti - felújítás után a mostani, több ütemben valósult meg a csaknem ötszáz éves épületen - hangzott el az ünnepélyes átadáson.

Az egykori ottomán török birodalom legészakabbi emléke

Fotó: turizmus.com / Mentusz Károly

A minaretet 2017-ben - immár több mint egy éve - hogy lezárták a a látogatók elől. A felújítás során a szakemberek ideiglenesen megtámasztották a tornyot, majd régészeti feltárást végeztek. Ezek mellett az épület alapozását is megerősítették. Kicserélték, rekonstruálták a burkolóköveket, felújították az erkélyt és a csúcsdíszt is, valamint az épület vízszigetelését is elvégezték. A városvezetés pedig gondoskodott arról, hogy a minaretet körülvevő teret is felújítsák.

Juhász Roland, a vagyonfelügyeletért felelős helyettes államtitkár az ünnepélyes átadón elmondta, hogy az egri minaret felújítása példaértékű munka volt és a 300 millió forintos rekonstrukció minden bizonnyal jótékony hatással lesz a város turisztikai vonzerejére.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a hevesi megyeszékhelyen további fontos fejlesztéseket valósítanak meg a jövőben. A várban - a Nemzeti Emlékhelyen - például történelmi léptékű fejlesztés várható. Reményeik szerint azzal, hogy Egert összekötik az M3-as autópályával, még több turista érkezésére számíthatnak majd és a vállalkozóknak is vonzóbb lesz a város.

Kapcsolódó cikkek