Megszépül a busójárás egyik helyszíne

Forrás: bama.hu

 2019. június 13. 09:51

Mohácson június 13-án adták át a több mint félmilliárd forintból megszépített 2,5 hektáros Szepessy parkot, év végére pedig 849 millió forintból megújul a Hősök parkja is.

A most felavatott Szepessy parkban futópályát és szabadtéri tornapályát, sétautakat, játszóteret alakítottak ki és kerékpártárolókat létesítettek. A Baranya megyei település testvérvárosait bemutató körsétány is épült, a balesetveszélyes fák helyett újakat ültettek, és új padokat helyeztek el a téren - írja a Bama.

A Hősök parkját az 1930-as években hozták létre a Deák téren. Sokáig a város egyik legkedveltebb közterületének számított, a busójárás egyik fontos helyszíne lett. Állapota az eltelt évtizedek alatt folyamatosan romlott.

A munkálatok elkezdődtek, a Deák tér teljes felújítása és átépítése várhatóan az év végéig tart. Az önkormányzat a beruházáshoz 849 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.

A rekonstrukció során új, méreteiben az egykorit idéző vízmedencét alakítanak ki, ami kiürítve nézőtérként is szolgál majd a rendezvényeken. A park területén lévő műalkotásokat restaurálják és áthelyezik, felállítanak egy új busószobrot is.

A tér tengelyében lévő rendezvényterületet a busójáráskor kitelepülő árusok számára úgynevezett árusító sáv övezi majd áram-, víz- és szennyvíz-csatlakozási lehetőséggel. A nyugati oldalon szervizutat alakítanak ki, amelynek egy részét a rendőrség és a lakóépület miatt állandó forgalomra méretezik, míg déli oldala a terület esetenkénti használata mellett árusító területként, illetve gyalogos sétányként használható.

A busójárás egyik fontos helyszíne is megújul az év végére Mohácson

Fotó: Wikipedia

A beruházás részeként a rendezvénytéren tízméteres, az egyéb utak mentén pedig három méter magasságú kandelábereket állítanak fel. A mozi északi oldala mellé sétányt terveznek. A Hősi emlékműre szintén teljes felújítás vár, s azzal is számolnak, hogy mind a keleti, mind a nyugati oldalára mobil színpadot állítanak fel a rendezvények idején, ezért az elektromos csatlakozásokat is kiépítik.