Megújul Kőszeg legismertebb műemléki épülete

Forrás: MTI

 2017. április 06. 12:08

Kilencvenhárom millió forintos kormányzati támogatásból megújulhat Kőszeg egyik legismertebb műemléki épülete, a Jurisics téren álló sgraffitós ház - közölte Básthy Béla, a város kultúráért felelős alpolgármestere.

Elmondta: jelenleg a tervek készülnek, április végéig kiválasztják a kivitelezőt is és még ebben az évben megkezdődhet a kivitelezés, ami előre láthatólag hat hónapot vesz majd igénybe, a befejezése 2018 január végén várható.

Hozzátette: a KRAFT - kreatív város, fenntartható vidék program részeként egy állagmegóvó és funkcióbővítő felújítás valósulhat meg, amely után az épületben a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK)könyvtára kap helyet, az épület tetőterében pedig ösztöndíjasok és kutatók munkájának elősegítésére kutatószobát és multimédiás termet alakítanak ki.

A sgraffitós ház, középen

Fotó: koszeg.hu

A felújítás leglátványosabb eleme az 1560 körül épült reneszánsz épület fő homlokzatán található egyedi díszítés, a sgraffitó restaurálása lesz. Az Itáliából származó díszítésmód lényege, hogy a falra két vagy több különböző színű vakolatréteget raknak, majd a felső, világosabb réteget a kívánt minta szerint eltávolítják.