Megújult a martonvásári Beethoven Emlékmúzeum

Forrás: MTI

 2020. június 26. 15:15

A Beethoven-emlékév keretében átadták a megújult Beethoven Emlékmúzeumot és a Brunszvik-kert új szökőkútját pénteken a Fejér megyei Martonvásáron.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kiemelte, hogy a Brunszvik-kastély parkjában most már két múzeum van egymáshoz közel: a tavaly átadott Agroverzum Tudományos Élményközpont és a megújult emlékmúzeum, amely a zenetörténet egyik géniuszának hagyatékát mutatja be.

A múzeum megújítása és a kút építése 200 millió forintba került, de a projekt további eleme a Brunszvik-Beethoven sétány megépítése, amelyre 400 millió forintot fordítanak. A közbeszerzés során hamarosan kiválasztja a város a kivitelezőt, így év végére elkészülhet a beruházás – hangzott el az átadáson.

Balázs Ervin, az Agrártudományi Kutatóközpont főigazgatója hangsúlyozta, hogy a több mint hetven éve működő martonvásári kutatóintézet szorosan épít a Brunszvik-Beethoven-hagyományokra, ennek jele, hogy több mint hatvan éve rendeznek nyáresti szabadtéri koncerteket a Nemzeti Filharmonikus Zenekar részvételével.

Évente csaknem húszezer látogató tekinti meg a Beethoven Emlékmúzeumot

Fotó: martonvasar.hu/visitor/beethoven_muzeum

Idén a koncertek a pandémia miatt elmaradnak, cserébe a Beethoven-emlékév miatt érkező látogatókat egy teljesen megújult múzeum várja.

Szabó Tibor polgármester az ünnepség keretében adta át a város felajánlását a Beethoven Emlékmúzeum számára: a városvezető Mária Terézia 249 évvel ezelőtti adománylevelének eredeti példányát juttatta el a múzeumnak, amely mostantól a kiállításon is megtekinthető.

Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora szerint "romantikus regényekbe illő szerelem" volt Beethoven és Brunszvik Jozefin között, a kastély pedig a világhírű zongorista több magyarországi koncertjének adott helyet.

Az állandó tárlat 21. századi módon mutatja be kettejük kapcsolatát, a zeneszerző muzsikájának jobb megértését is szolgálja, illetve mostantól külön szoba őrzi a halhatatlan kedvesek emlékét.

A sajtóanyag szerint az évente csaknem húszezer látogatót vonzó Beethoven Emlékmúzeumot 1958-ban hozták létre azzal a szándékkal, hogy a zeneszerző és a Brunszvik-család szoros kapcsolatát, ezen keresztül kötődését Magyarországhoz, valamint a magyarországi Beethoven-emlékeket bemutassa. Az állandó kiállítás utoljára 1989-ben újult meg. A mostani felújítás után a korábban háromszobányi tárlat kibővült egy újabb tematikus szobával és egy foglalkoztató teremmel, ezzel alkalmassá vált szakmai és kamarazenei programok lebonyolítására.

A díszkút az Ybl Miklós által az 1870-es években tervezett Várkert Kioszk sokáig elhanyagolt kertjében állt, majd 2016 júliusában került az MNB Alapítványok tulajdonába, ekkor kezdődtek meg a teljes körű felújítási munkálatok az épületben és a kertben egyaránt.

A 2017 tavaszán kiadott bontási engedély alapján sor került a díszkút kőelemeinek bontására azzal a feltétellel, hogy azt később, más helyen fel kell állítani. Így került a díszkút a Brunszvik-kertbe, a kert felújításának utolsó elemeként.