Mérföldkő lehet a Tisza-tavi Kerékpáros Konferencia

Forrás: turizmus.com

 2016. szeptember 08. 14:43

A hazai kerékpározás meghatározó szakemberei szinte kivétel nélkül jelen voltak a szeptember 5-i Tisza-tavi Kerékpáros Konferencián, amely mérföldkő lehet a kerékpáros turizmus és a kerékpározás fejlesztésében.

A Magyar Turisztikai Ügynökség Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság által Tiszafüreden megrendezett konferencia telt házzal, 80 fő részvételével zajlott – adta hírül az MTÜ közleményében.

A vendégeket elsőként Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért felelős kormánybiztos köszöntötte, s egyben bemutatta saját feladatait, céljait, az ezek eléréséhez szükséges fejlesztési elképzeléseket, hangsúlyokat. Ezután Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese beszélt a szervezet turisztikai fejlesztéseket kiemelten kezelő új szemléletű működéséről is. Majd Molnár Anita regionális marketingigazgató idézte fel az igazgatóság elmúlt 15 évben tanúsított proaktív gondolkodását.

 

Az előadók sorában Eisenkrammer Károly (Vuelta Sportiroda), Berencsi Miklós (Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ), Varga Andrea (Magyar Kerékpárosklub), Molnár Anita (Magyar Turisztikai Ügynökség), Jung László (Egererdő Zrt.) és Szilasi László (velo.hu) kapott helyet. A kerékpáros turizmus fejlesztésének lehetőségeit, feladatait mindenki más oldalról, más szegmensre koncentrálva közelítette meg, de mégis szinte összefűződtek az önmagukban is értékes és előremutató előadások.

Délután műhelybeszélgetésre került sor, melyen a közönség soraiból még további olyan kiegészítések, felvetések, kérdések hangzottak el, melyek kerek egésszé formálták a nap folyamán a kerékpáros turizmus fejlesztésének lehetőségeiről elhangzottakat.

 

Miért lehet mindez mérföldkő? Mert nagyon sok új szakmai kapcsolat jött létre, új alapokra helyeződött és kiszélesedett a kerékpározás fejlesztéséről való gondolkodás, és leginkább azért, mert a résztvevők egybehangzóan kinyilvánították, hogy ezt a kommunikációt, együttgondolkodást folytatni kell, s a közeljövőben még számos ilyen esemény megszervezésére van szükség.